Navigáció
Eladó Ingatlanok, Balatonboglár
Rendezés:   » Dátum szerint «   |   Ár szerint   |   Méret szerint
Csak nálunk
650 NM-ES, KÖZVETLEN BALATONPARTI ÁLOM NYARALÓ SAJÁT STÉGGEL ÉS SÓLYÁZÓVAL, 5 ÁLLÁSOS GARÁZZSAL ELADÓ!
CITYCARTEL INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   EGYEDÜLÁLLÓ, KÖZVETLEN VÍZPARTI LUXUS INGATLAN SAJÁT, IGÉNYES PARTSZAKASSZAL ELADÓ!   Balatonbogláron, nagyon szép, rendezett környezetben, ahol a szomszédos telkeken is igényes minimál villák vannak és klasszikus, nagy sziklás part (semmi nádas, hínár, vagy más növényzet, ami a strandolás élvezeti értkékéből vagy akár csak a látványból elvesz) egy modern-minimál házat kínálok eladásra, amely 2018-ban épült, saját LIFTTEL és 5 állásos garázzsal rendelkezik.   A telek több, mint 2800 nm és széles partszakasza igazi balatoni álom strand. A vízhez saját STÉG vezet és SÓLYÁZÓ is kiépítésre került. A kert füvesített, a kerítés mentén sövény szegélyezi, a gyerekeket kerti játszótér, a felnőtteket pedig stílusos sütögető várja.   A ház 3 hatalmas terasszal és az amerikai konyhás nappalik mind a Balatonra panorámásak. Az ingatlan 650 nm és 4 teljesen különálló lakásként is használható.   A földszinten tágas előtérből nyílik a gépészeti helyiség és egy amerikai konyhás nappali + 4 hálószobás, 2 fürdőszobás lakás külön mellékhelyiségekkel.   Az első emeleten két külön bejáratú lakás helyezkedik el amerikai konyhás nappalival, az egyikben 2, a másikban 3 hálószobával.   A második szinten egy amerikai konyhás nappalival, három hálóval rendelkező apartman van, illetve mellette egy külön tároló helyiség, ami akár önálló szobaként vagy lakrészként is használható.   Az ingatlan teljesen bútorozott, újszerű állapotú, HELIOS légcserélő rendszerrel, központi vízlágyítóval és LOXONE okosotthonrendszerrel és NAPELEMMEL.   Ez a modern és páratlan panorámával rendelkező ingatlan tökéletes családi villa, vagy pedig olyan befektetés, amelyet könnyedén lehet 4 különálló lakásként albetétesíteni és önállóan értékesíteni.   További lehetőség, hogy a tulajdonos együttműködő a telek megosztásában és az utcafronti kb. 1000 nm-es (jelenleg üres, murvázott) telket megtartja, ebben az esetben a háznak marad 1800 nm kertje, és a vételár 1,79 Mrd Ft.   Az ingatlan cég tulajdonban van, a vételárra áfát kell számolni, vagy lehetőség van a cég megvásárlására is.   Ha ez a különleges lehetőség felkeltette érdeklődést, vagy további információra van szüksége, forduljon hozzám bizalommal, készséggel állok rendelkezésre.   DR. LÁSZLÓ TÍMEA INGATLANFORGALMI SZAKJOGÁSZ - INGATLANSZAKÉRTŐ   +36 30 815 2504 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT

CITYCARTEL INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   EGYEDÜLÁLLÓ, KÖZVETLEN VÍZPARTI LUXUS INGATLAN SAJÁT, IGÉNYES PARTSZAKASSZAL ELADÓ!   Balatonbogláron, nagyon szép, rendezett környezetben, ahol a szomszédos telkeken is igényes minimál villák vannak és klasszikus, nagy sziklás part (semmi nádas, hínár, vagy más növényzet, ami a strandolás élvezeti értkékéből vagy akár csak a látványból elvesz) egy modern-minimál házat kínálok eladásra, amely 2018-ban épült, saját LIFTTEL és 5 állásos garázzsal rendelkezik.   A telek cc. 1800 nm és széles partszakasza igazi balatoni álom strand. A vízhez saját STÉG vezet és SÓLYÁZÓ is kiépítésre került. A kert füvesített, a kerítés mentén sövény szegélyezi, a gyerekeket kerti játszótér, a felnőtteket pedig stílusos sütögető várja.   A ház 3 hatalmas terasszal és az amerikai konyhás nappalik mind a Balatonra panorámásak. Az ingatlan 650 nm és 4 teljesen különálló lakásként is használható.   A földszinten tágas előtérből nyílik a gépészeti helyiség és egy amerikai konyhás nappali + 4 hálószobás, 2 fürdőszobás lakás külön mellékhelyiségekkel.   Az első emeleten két külön bejáratú lakás helyezkedik el amerikai konyhás nappalival, az egyikben 2, a másikban 3 hálószobával.   A második szinten egy amerikai konyhás nappalival, három hálóval rendelkező apartman van, illetve mellette egy külön tároló helyiség, ami akár önálló szobaként vagy lakrészként is használható.   Az ingatlan teljesen bútorozott, újszerű állapotú, HELIOS légcserélő rendszerrel, központi vízlágyítóval és LOXONE okosotthonrendszerrel és NAPELEMMEL.   Ez a modern és páratlan panorámával rendelkező ingatlan tökéletes családi villa, vagy pedig olyan befektetés, amelyet könnyedén lehet 4 különálló lakásként albetétesíteni és önállóan értékesíteni.   A tulajdonos együttműködő a telek megosztásában vagy a házzal egyben történő értékesítésében: az utcafronti kb. 1000 nm-es (jelenleg üres, murvázott) résszel együtt a házhoz tartozó telek teljes nagysága több, mint 2800 nm, az ingatlan így egyben, a nagy telekkel egyben is megvásárolható, ebben az esetben ára 1,99 Mrd Ft.   Az ingatlan cég tulajdonban van, a vételárra áfát kell számolni, vagy lehetőség van a cég megvásárlására is.   Ha ez a különleges lehetőség felkeltette érdeklődést, vagy további információra van szüksége, forduljon hozzám bizalommal, készséggel állok rendelkezésre.   DR. LÁSZLÓ TÍMEA INGATLANFORGALMI SZAKJOGÁSZ - INGATLANSZAKÉRTŐ   +36 30 815 2504 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
Családi ház Balatonbogláron közel a Balatonhoz eladó!
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Balatonbogláron egy önálló, téglaépítésű, 110 m2-es alapterületű, földszintes családi házat, amihez 1000 m2-es telek tartozik.   Az ingatlan felosztása a következő: a házba egy fedett teraszon keresztül juthatunk be, ahol a közlekedőből nyílnak a további helyiségek: egy nappali, két hálószoba, egy zuhanyzós fürdőszoba, egy külön WC, egy tároló, egy konyha étkezővel, egy éléskamra és egy részben alápincézett rész.   Az ingatlan részét képezi továbbá egy melléképület, ahol 2 db fedett autóbeállót alakítottak ki, valamint külön bejáratú tárolók is vannak. Az udvar hátsó részében egy kiépített medence és egy kis játszótér került még kialakításra.   Közműveket tekintve minden be van kötve, tehát a víz, a villany, a csatorna és a gáz is. Fűtésről gázkonvektorok gondoskodnak.    2019-20-ban a nyílászárókat műanyagra cserélték és új cserepes lemez fedést kapott a ház.   A Balaton közelsége és központi elhelyezkedése végett remek választás lehet állandó lakhatásra vagy nyaralónak egyaránt. A telek méretéből adódóan pedig további lehetőségeket rejt egy vendégház kialakítására is, több generációs családok számára.   Jöjjön és nézzük meg együtt az ingatlant, ne maradjon le róla. Legyen most Ön az első! További kérdések esetén állok rendelkezésére a hét bármely napján.   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!
A City Cartel Balaton Ingatlaniroda eladásra kínál Balatonboglár központi részén, a Platán Strandtól 5-6 perces sétatávolságra, 2x6 lakásos társasházban, új építésű lakásokat.   Az ingatlanok magas műszaki tartalommal rendelkező, várhatóan 2024. májusában kulcsrakész állapotban átadásra kerülő, társasházi lakások.     Az ingatlanok kettő épületben összesen 12 lakóegységből fognak állni, önálló társasházi albetétenként. A tervezés folyamán nagy hangsúlyt fektettek a terület kihasználására, ennek köszönhetően mindegyik lakás nagyon praktikus és jó beosztású.    Az ingatlanok 1+1 és 1+2 szobás kialakításúak, terasz- vagy erkélykapcsolattal, a földszinti lakások kertkapcsolattal is rendelkeznek.    Legfőbb jellemzők: műanyag nyílászárók, hőszigetelő üvegezéssel, elektromos redőnyök, szúnyoghálóval, víz-levegő hőszivattyús hűtés-fűtés, játszótér, elektromos kapuk, alacsony rezsiköltség.    Belső burkolatok és a fürdő helyiségek burkolatai magas minőségű termékcsaládból, különböző méretben választhatóak.     A lakások fűtését levegő-víz hőszivattyúk biztosítják, padlófűtéssel és mennyezet fűtés-hűtéssel.   A lakásokhoz opcionálisan vásárolható:   - felszíni parkoló: 2.413.000 Ft (bruttó ára) - fedett parkoló: 5.715.000 Ft (bruttó ár) - tároló (4 m2): 3.810.000 Ft (bruttó ár) További részletes információért forduljon hozzám bizalommal, a hét bármely napján.   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton! 

Balatonbogláron befektetési lehetőség!
Befektetők figyelem!   A City Cartel ingatlaniroda eladásra kínál Balatonbogláron egy telken, két különálló, egymás mellett fekvő családi házat.   A főépület összterülete két szinten 240 m2, míg a melléképület, földszintes,100 m2-es alapterületű.   A fő épület beosztása a következő: a földszinten két külön bejáratú lakrész, ami felújításra vár, mindkettő egyenkét 70 m2. A szintén külön bejáratos emeleti részt jeleneg is lakják, ahol egy hosszú közlekedő, 2 db fürdőszoba WC-vel, az egyik kádas a másik zuhanyzós, 3 db hálószoba, egy nappali és egy konyha étkezővel lett kialakítva.   A melléképületben egy egyállásos garázs, egy raktár rész, illetve egy külön lakrész van. Itt egy amerikai konyhás nappali, egy fürdőszoba WC-vel valamint egy hálószoba található. A telek méretéből adódódan lehetőség nyílik a megosztásra is, így akár külön-külön is használható, értékesíthető az ingatlan. Valamint olyan befektetők részére kiváló választás lehet, akik társasházakban gondolkoznak. A fő épület mérete és elhelyezkedése erre a célra tökéletesen megfelelhet.   Közművek közül minden bekötésre került, tehát a víz,a villany, a csatorna és a gáz is. Fűtésről gáz cirkó kazán és egy vegyes tüzelésű kazán is gondoskodik.   Nagy potenciállal rendeklező épület, jó elhelyezkedéssel, remek adottságokkal! Ne hagyják ki ezt a lehetőséget. Jöjjön és nézzük meg együtt!  
AKCIÓS ÁR!   Első osztályú panoráma, közvetlenül a Balaton parton.   A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál Balatonbogláron, saját vízparttal rendelkező társasházban található, 3. emeleti, örök panorámás, 121 m2 lakóterületű, 1+2 szobás, új építésű, kulcsrakész állapotban átadásra kerülő, téglalakást.    Beosztását tekintve egy amerikai konyhás nappali+étkező egy légtérben, kettő hálószoba, egy zuhanyzós fürdőszoba, egy külön WC, egy előszoba, közlekedő és egy terasz került benne kialakításra. .    Fa nyílászárók, 3 rétegű hőszigetelő üvegezéssel.    Magas minőségű belső burkolatok és szaniterek.    A lakások fűtését levegő-víz hőszivattyúk, a hűtést fan-coil rendszer biztosítja.   A lakásokhoz kültéri parkoló 3.000.000 Ft-ért, tároló 600.000 Ft/ m2 áron vásárolható.   A terület parkosított, részben ősfás. A két épület között egy 8x12 méter méretű medence is kialakításra kerül.    További részletes információért forduljon hozzám bizalommal, a hét bármely napján!    Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!     Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:    https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
AKCIÓS ÁR!   Első osztályú panoráma, közvetlenül a Balaton parton.   A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál Balatonbogláron, saját vízparttal rendelkező társasházban található, 1. emeleti, örök panorámás, 129 m2 lakóterületű, 1+3 szobás, új építésű, kulcsrakész állapotban átadásra kerülő, tégla lakást.    Beosztását tekintve egy amerikai konyhás nappali+étkező egy légtérben, három hálószoba, egy WC-s, zuhanyzós fürdőszoba, egy külön WC, egy előszoba, közlekedő, kettő gardrób és egy terasz került benne kialakításra. .    Fa nyílászárók, 3 rétegű hőszigetelő üvegezéssel.    Magas minőségű belső burkolatok és szaniterek.    A lakások fűtését levegő-víz hőszivattyúk, a hűtést fan-coil rendszer biztosítja.   A lakásokhoz kültéri parkoló 3.000.000 Ft-ért, tároló 600.000 Ft/ m2 áron vásárolható.   A terület parkosított, részben ősfás. A két épület között egy 8x12 méter méretű medence is kialakításra kerül.    További részletes információért forduljon hozzám bizalommal, a hét bármely napján!    Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!     Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:    https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
AKCIÓS ÁR!   Közvetlen vízparti, balatoni panorámás, új építésű, társasház lakás.   A CITY CARTEL INGATLANIRODA  eladásra kínál Balatonbogláron, ritkaságnak számító, saját vízparttal rendelkező telken épülő, társasházban található, 3. emeleti, 81 m2 lakóterületű, 1+1 szobás, teraszkapcsolatos lakást.    Beosztását tekintve egy amerikai konyhás nappali+étkező egy légtérben, egy hálószoba, egy WC-s, zuhanyzós fürdőszoba, és egy terasz került benne kialakításra. .    Fa nyílászárók, 3 rétegű hőszigetelő üvegezéssel.    Magas minőségű belső burkolatok és szaniterek.    A lakások fűtését levegő-víz hőszivattyúk, a hűtést fan-coil rendszer biztosítja.   A lakásokhoz kültéri parkoló 3.000.000 Ft-ért, tároló 600.000 Ft/ m2 áron vásárolható.   A terület parkosított, részben ősfás. A két épület között egy 8x12 méter méretű medence is kialakításra kerül.    További részletes információért forduljon hozzám bizalommal, a hét bármely napján!    Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!     Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:    https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
AKCIÓS ÁR!   Közvetlen vízparti, balatoni panorámás, új építésű, társasház lakás.   A CITY CARTEL INGATLANIRODA  eladásra kínál Balatonbogláron, ritkaságnak számító, saját vízparttal rendelkező telken épülő, társasházban található, 2. emeleti, 82 m2 lakóterületű, 1+2 szobás, teraszkapcsolatos lakást.    Beosztását tekintve egy nappali+étkező egy légtérben, konyha, kettő hálószoba, kettő zuhanyzós fürdőszoba, egy külön WC, egy előszoba, közlekedő, tároló és egy erkély került benne kialakításra. .    Fa nyílászárók, 3 rétegű hőszigetelő üvegezéssel.    Magas minőségű belső burkolatok és szaniterek.    A lakások fűtését levegő-víz hőszivattyúk, a hűtést fan-coil rendszer biztosítja.   A lakásokhoz kültéri parkoló 3.000.000 Ft-ért, tároló 600.000 Ft/ m2 áron vásárolható.   A terület parkosított, részben ősfás. A két épület között egy 8x12 méter méretű medence is kialakításra kerül.    További részletes információért forduljon hozzám bizalommal, a hét bármely napján!    Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!     Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:    https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
AKCIÓS ÁR!   Közvetlen vízparti, balatoni panorámás, új építésű, társasház lakás.   A CITY CARTEL INGATLANIRODA  eladásra kínál Balatonbogláron, ritkaságnak számító, saját vízparttal rendelkező telken épülő, társasházban található, 2. emeleti, 124 m2 lakóterületű, belső két szintes,1+3 szobás, teraszkapcsolatos lakást.    Beosztását tekintve egy amerikai konyhás nappali+étkező egy légtérben, kettő hálószoba, egy zuhanyzós fürdőszoba, egy külön WC, egy előszoba, közlekedő, tároló, tetőtérben továbi egy szoba és egy tágas terasz került benne kialakításra. .    Fa nyílászárók, 3 rétegű hőszigetelő üvegezéssel.    Magas minőségű belső burkolatok és szaniterek.    A lakások fűtését levegő-víz hőszivattyúk, a hűtést fan-coil rendszer biztosítja.   A lakásokhoz kültéri parkoló 3.000.000 Ft-ért, tároló 600.000 Ft/ m2 áron vásárolható.   A terület parkosított, részben ősfás. A két épület között egy 8x12 méter méretű medence is kialakításra kerül.    További részletes információért forduljon hozzám bizalommal, a hét bármely napján!    Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!     Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:    https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
AKCIÓS ÁR!   Közvetlen vízparti, balatoni panorámás, új építésű, társasház lakás.   A CITY CARTEL INGATLANIRODA  eladásra kínál Balatonbogláron, ritkaságnak számító, saját vízparttal rendelkező telken épülő, társasházban található, 2. emeleti, 95 m2 lakóterületű, 1+2 szobás, teraszkapcsolatos lakást.    Beosztását tekintve egy amerikai konyhás nappali+étkező egy légtérben, kettő hálószoba, egy zuhanyzós fürdőszoba, egy külön WC, egy előszoba, közlekedő, gardrób és egy terasz került benne kialakításra. .    Fa nyílászárók, 3 rétegű hőszigetelő üvegezéssel.    Magas minőségű belső burkolatok és szaniterek.    A lakások fűtését levegő-víz hőszivattyúk, a hűtést fan-coil rendszer biztosítja.   A lakásokhoz kültéri parkoló 3.000.000 Ft-ért, tároló 600.000 Ft/ m2 áron vásárolható.   A terület parkosított, részben ősfás. A két épület között egy 8x12 méter méretű medence is kialakításra kerül.    További részletes információért forduljon hozzám bizalommal, a hét bármely napján!    Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint)  8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.      Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!     Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:    https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
Csak nálunk
Több generációs családi ház Balatonbogláron eladó!
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál Balatonboglár kertvárosi részén, csendes, nyugodt helyen egy 140 m2-es összterületű családi házat, a hozzá tartozó 1030 m2-es telekkel.   A nagyméretű telek lehetőséget kínál az ingatlan a bővítésére, vagy nagyszabású kerti programokra. Ideális lehet mindenkinek, aki nagy élettérre vágyik a Balaton közelségében.    Az ingatlan felosztása a következő: egy közeledő, egy kádas fürdőszoba, egy külön WC, három hálószoba az egyik gardrób szobával valamint egy tágas és fényes nappali. A ház részét képezi továbá egy külön bejáratos konyha étkezővel, egy egyállásos garázs valamint egy külön apartman rész is, ahol két hálószoba, egy konyha étkezővel illetve egy zuhanyzós fürdőszoba WC-vel került kialakításra.   Közműveket tekintve minden rendelkezésre áll, ami a településen elérhető. Víz, villany, gáz, internet, telefon, csatorna bevezetve. Fűtésről gáz konvektorok gondoskodnak és egy fa tüzelésű kandalló is rendelkezésre áll.   Balatontól való távolsága 700 méter. Pékség, élelmiszerbolt, trafik, benzinkút, étterem, újságos és orvosi rendelő szintén sétatávolságon belül van. A környezet ezzel együtt csendes és átmenő forgalomtól mentes.   Ajánlom több generációs vagy nagy családosoknak, de befektetésnek is jó választás lehet, hiszen a környéken nem csak a  nyári, de még a téli kiadás is haszonnal kecsegtet. Az ingatlan igény szerint modernizálható, de akár azonnal is használható. Döntse el saját maga. Jöjjön és nézzük meg együtt az ingatlant. Ne hagyja ki ezt a lehetőséget, hatalamas potenciállal rendelkezik az ingatlan! Bizonyosodjon meg maga is róla, legyen most Ön az első!   További részletes információért kérem keressen elérhetőségeim valamelyikén.   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!
Csak nálunk
Vasút-Balaton között családi ház Balatonbogláron eladó!
Árcsökkenés! A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál egy nagyon jó helyen lévő családi házat Balatonbogláron, a vízpart közelében!   A 100 m2 nagyságú ingatlant mindkét oldalról autóbeálló övezi, a telek viszonylag nagy, 688 m2, mely körbejárható, beépíthető.   Az udvarban gépkocsibeálló, garázs és a ház háta mögött egy tároló is helyet kapott.   A családi ház besorolású ingatlan egy szintes, téglából épült, palatetős, amiben 3 nagy hálószoba, nappali, konyha-étkezővel, fürdő, wc, spájz és fedett terasz került kialakításra.   Kiváló választás lehet állandó lakhatásra vagy nyaralónak is egyaránt. Akik közel keresnek a Balatonhoz mindenképpen nézzék meg, rengeteg pontenciál van az ingatlanban, akár befektetés szempontjából is. Balaton, vasútállomás, zöldséges, kávézó, drogéria, cukrászda, pizzéria, büfék, hajóállomás mind-mind pár száz méteren belül.   Remek potenciál, kiváló lokáció! Sokan keresnek ilyet! Legyen most Ön az első! Jöjjön és nézzük meg együtt az ingatlant, ne hagyja ki ezt a lehetőséget!   Ha hirdetésem felkeltette érdeklődését, akkor további részletes információért keressen elérhetőségeim egyikén!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!
Újszerű állapotban lévő családi ház, csendes, átmenőforgalomtól mentes utcában, új építésű ingatlanok szomszédságában.   A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál Balatonboglár lakóövezeti részén, a Balatontól 1,5 km távolságra, egy 2017-ben épült, kifogástalan, újszerű állapotú, mediterrán stílusú, két szintes, 735 m2 nagyságú telken elhelyezkedő, 227 m2 összlakóterületű, téglából épült családi házat.    Beosztását tekintve a földszinten egy nappali+étkező egy légétérben, egy hálószoba, egy konyha, előtér, zuhanyzós fürdőszoba, amelyből mosókonyha nyílik, vendég WC, illetve egy tágas, teljesen fedett terasz került kialakításra.    Az emeleten további kettő hálószoba, egy kisebb nappali, valamint WC-s, kádas fürdőszoba található.    Az ingatlan a beépített egyedi bútorokkal kerül értékesítésre, amelyek a vételár részét képezik.    A gyönyörűen parkosított és térkövezett udvarban egy nyári látványkonyhával, valamint egy duplagarázzsal, borospincével, tárolóval rendelkező melléképület is felépítésre került.   A gáz kivételével minden közművel rendelkezik.   Fűtése házközpontilag történik, radiátoros hőleadással, hűtését split klímák biztosítják.   Ide csak költöznie kell.    Nyaralónak állandó lakhatásra egyaránt ajánlott.    Kifejezetten csendes és kedves részen, a strandtól 15 perc távolságra.   További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.   Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!   Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Az alábbi linken megismerheti az adatkezelési tájékoztatónkat:   https://www.citycartel.hu/adatkezeles/
Balatoni panorámás, belső kétszintes lakás, a vízparttól 50 méterre!
A City Cartel Ingatlaniroda eladásra kínál egy kiváló adottságú, teljesen egyedi balatoni panorámát nyújtó, belső kétszintes lakást.   A 2022-ben felépült 8 lakásos társasüdülőben nettó 84 m2 nagyságú, belső kétszintes lakás eladó, melyhez összesen 64 m2 terasz tartozik.   A lakás alsó szintjén három külön bejáratú hálószoba, fürdőszoba, terasz és tároló, míg az emeleten amerikai konyhás nappali és WC található. Az alsó szinthez 17 m2, míg a felső szinthez 47 m2 terasz tartozik. A felső szintről és a teraszról gyönyörű badacsonyi és balatoni panoráma tárul elénk.   A lakás minden szobája klimatizált, fűtése elektromos padlófűtéssel megoldott, a Balatontól 50 méterre található.    A lakás tulajdoni lap szerinti besorolása nyaraló, mely céges tulajdonban van, ezért az ára 117.000.000.- Ft + ÁFA, azaz bruttó 148.500.000.-Ft.   A lakáshoz a zárt udvarban saját használatú parkoló, valamint zárható biciklitároló tartozik.   Ha egy kedvelt helyen lévő, ugyanakkor mégis csendes, csodás balatoni panorámát nyújtó ingatlant keres, akkor megtalálta! Hívjon bizalommal és nézzük meg együtt ezt a kivételes adottságú lakást a hét bármely napján!   További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén!   Irodáink:  8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!   Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Részletes adatkezelési tájékoztatónkat megtalálja honlapunkon.