Navigáció
404  

A keresett oldal nem található.
Kiemelt ajánlatok

Anya és lányai a magyar luxusingatlan-piac élén


Forbes magazin

Bizalmi kapcsolati háló és pozitív ügyfélélmény a kulcs az üzleti sikerhez

Forbes magazin
Kiadó Téglalakás, Budapest, VII. kerület, 118 m2,   3 Szoba
3.9 ezer €
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:    VII. kerületben, az Andrássy út közelében, felújított, liftes házban frissen kialakított, különleges hangulatú, 118 nm lakóterű, két (60+30 nm) panorámás teraszos, nappali+2 szobás luxus-penthouse lakás minimum 6 hónapos időtartamra keresi leendő bérlőjét.   A lakás reprezentatív, 66 nm-es gépesített amerikai konyhás, mégis térben szeparált nappaliból és 2 különálló, saját fürdőszobás hálószobából áll, amelyen kívül tároló és vendég toalett kapott még helyet.  Minden helyiség saját teraszkijárattal rendelkezik. Napfényes, reggeltől estig fényárban úszik - az egyik teraszról a Zeneakadémia homlokzata, a másikról pedig a Szabadság-hegy és a budai Vár látható. Berendezett - bútorozott és gépesített. A konyha és a háztartási helyiség Bosch eszközökkel gépesített (beépített hűtő, főzőlap elszívóval, mikrohullámú sütő, sütő, mosógép, hőszivattyús szárítógép, fagyasztószekrény). A 3 rétegű üveggel és elektromos redőnnyel ellátott ablakok gyakorlatilag teljes hangszigetelést biztosítanak. A fűtést és hűtést (amely szobánként szabályozható) fan coil készülékek biztosítják padlófűtés rásegítésével, az energiafelhasználás lakossági H tarifával működik, egyedi fogyasztás alapján. A lakás közel nulla energiaigényre vonatkozó követelményeknek megfelelő.   A Liszt Ferenc tér, Nagymező utca és Andrássy út is néhány lépésre található. Parkolás a közelben megoldható.   A lakás 2 havi kaucióval november 1-től költözhető.   Amennyiben kérdése lenne, keressen bizalommal. Hívását szeretettel várom.   ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +3630-815-2510 V.ZSUZSA@CITYCARTEL.HU   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT WWW.CITYCARTEL.HU
Csak nálunk
Eladó Családi ház, Nógrád, 156 m2,   5 Szoba
139 millió Ft
C I T Y C Λ R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   ELADÓ 156 négyzetméteres családi ház, 5880 négyzetméteres, bekerített telekkel Észak Magyarország délnyugati részén, a Börzsöny keleti lábánál, NÓGRÁD községben.   A DUNA-IPOLY NEMZETI PARK délkeleti részén, Budapesttől 58 kilométerre található, NÓGRÁDI VÁRRA és a környező hegyekre mesés panorámával rendelkező, lakóházat, udvart, gazdasági épületet jelenlegi 1/1 tulajdonosa 2003-tól folyamatosan fejleszti.   2024-ben az épületekre az eredeti zsindelyre cserepeslemez borítás került. A 90 méteres utcai fronton vadonatúj, az épületek színével harmonizáló kerítés és automata elektromos kapu épült. A tulajdonos 3 éven belül cserélte le a régi fűtést kondenzációs gázkazánra. A konyhában elektromos sütővel felszerelt, új gáztűzhely van. A fürdőszobában több funkciós, gőzgenerátoros zuhanykabin található. Az új fejlesztések mindegyike garanciával rendelkezik.   A 40 négyzetméteres, cserépkályhával felszerelt, amerikai konyhás nappaliból a 21 négyzetméteres, fedett teraszra lépünk. Innen csodálhatjuk a NÓGRÁDI VÁRRA és a környező hegyekre néző, káprázatos panorámát. A ház körüli, állatoktól kerítéssel védett kertben megtermelhetők a konyhai főzéshez szükséges zöldségek, gyógynövények, a magas ágyásban az eper, málna. A nappaliból 4 külön bejáratú szoba nyílik fürdőszobával és gardróbbal. Az amerikai konyhához kamra csatlakozik. A nappali másik oldalán, a gardróbon át közelíthető meg a dolgozószoba, a hálószoba, a 6 négyzetméteres fürdőszoba, amiből az 5 négyzetméteres háztartási helyiség nyílik. Az épület oldalsó bejáratánál, az udvar felől megközelíthető helyiségben, mosdó és WC található.   A fűtést egyrészt a kondenzációs gázkazán által vezérelt padlófűtéssel oldották meg. Ezen felül még két alternatív fűtési mód áll rendelkezésre; a takaréktűzhellyel és sütővel ellátott, Zsolnay mintával díszített cserépkályha, valamint a hűtő-fűtő klíma.   A borovi fenyőből készült gerendaház természetes építőanyaga és szigetelése garantálja az épület nagyon kedvező klímáját. A födém is teljesen szigetelt. Mindezeknek köszönhetően az épület nyáron kellemesen hűvös, télen pedig alacsony fűtési költség mellett az évszaknak megfelelő hőmérséklet biztosítható.   A terület öntözésére is gondoltak. Az esővíz a kerti tóba került bevezetésre. Az udvarban a kúton kívül két kerti csap áll rendelkezésre.   Az ingatlan, a települést jelző táblától 100 méterre lévő, rövid, murvás úton, vagy a községen át hosszabb, aszfaltos úton közelíthető meg, csupán az utolsó 40 méteren vezet murvás út a ház bejáratához.   Parkoló a melléképület fedett részén, 4-5 gépkocsi számára biztosított. Az istálló utca felőli oldalán további, fedett parkolóhely található.    Az ingatlan irányára: 139 000 000.-Ft   Az ingatlan, az adásvételi szerződés megkötését követően, az abban rögzített megállapodás szerint, rövid időn belül beköltözhető. A bútorok és a berendezések, igény esetén, megbeszélés tárgyát képezik.   Az ingatlannal kapcsolatos további részleteket készséggel megosztom a komoly érdeklődőkkel. Várom jelentkezésüket az alábbiakban olvasható elérhetőségeimen.     ÜDVÖZLETTEL: FORGÁCS MAGDOLNA INGATLANSZAKÉRTŐ +3630-817-1551 F.MAGDOLNA@CITYCARTEL.HU   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT   C I T Y C Λ R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY presents:   FOR SALE: 156 m² family house with a 5,880 m² fenced plot in the southwestern part of Northern Hungary, at the eastern foot of the Börzsöny Mountains, in the village of Nógrád. Located in the southeastern part of the Duna-Ipoly National Park, 58 km from Budapest, this residential property with a courtyard and outbuilding has been continuously developed by its sole owner since 2003. It offers a magnificent panoramic view of Nógrád Castle and the surrounding hills.   In 2024, the original shingle roof was replaced with metal tiles. A brand-new fence and automatic electric gate, harmonizing with the building’s color, were installed along the 90-meter street frontage. The old heating system was replaced within the last 3 years with a condensing gas boiler. The kitchen features a new gas stove with an electric oven. The bathroom includes a multi-functional steam shower cabin. All new developments come with a warranty.   From the 40 m² living room with an American-style kitchen and a tiled stove, you step onto a 21 m² covered terrace with a breathtaking view of Nógrád Castle and the surrounding mountains. The fenced garden around the house allows for growing vegetables and herbs for cooking, as well as strawberries and raspberries in raised beds. The living room leads to four separate bedrooms, each with a bathroom and walk-in closet. A pantry is connected to the kitchen. On the other side of the living room, through the walk-in closet, you reach the study, bedroom, 6 m² bathroom, and a 5 m² utility room. There is also a toilet and washbasin accessible from the courtyard via the side entrance. Heating is provided by underfloor heating controlled by the condensing gas boiler. Additionally, there are two alternative heating options: A tiled stove with a Zsolnay pattern and built-in oven A heating-cooling air conditioner   The log house made of pine wood and its insulation ensure a pleasant indoor climate. The ceiling is also fully insulated, keeping the house cool in summer and energy-efficient in winter.   Rainwater is collected into a garden pond for irrigation. In addition to a well, there are two garden taps in the yard.   The property is accessible via a short gravel road 100 meters from the village sign or a longer asphalt road through the village, with only the last 40 meters being gravel. Covered parking is available for 4–5 cars in the outbuilding. Additional covered parking is available on the street side of the stable.   Asking price: 139,000,000 HUF   The property is ready to move in shortly after signing the sales contract, as per the agreement.   Furniture and equipment can be negotiated if desired. For more details, feel free to contact me. I look forward to hearing from serious buyers.   Best regards, Magdolna Forgács Real Estate Expert
Eladó Téglalakás, Budapest, II. kerület, 214 m2,   4 Szoba
1027.25 millió Ft
CITYCARTEL INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY ------------------------------------------------------------------------------   A II. Kerület Legújabb Ékköve   Álmodozott már valaha arról, hogy egy olyan helyen éljen, ahol a természet szépsége és a modern világ kényelme tökéletes harmóniában van? Most pontosan egy ilyen ritka gyöngyszemet kínálunk eladásra!   Engedje meg, hogy bemutassam Önnek Budapest II. kerületének legújabb büszkeségét, a festői Apáthy-szikla lábánál, Rubik Ernő legendás Villájának a szomszédságában, egy lélegzetelállító természetvédelmi terület mellett, 4.500 nm-es ősfás parkban, egy újépítésű, 7 lakásos, 2 liftes társasház legfelső szintjén, egy 214 nm-es, belső kétszintes, nappali + 3 hálószobás, 3 fürdőszobás penthouse lakás, összesen 234 nm-es terasszal eladó.   Élvezze a déli tájolást, a János-hegyi kilátóra néző panorámát, és a zöldövezeti nyugalmat. Egyedülálló koncepciója és kivitelezési minősége révén ez a projekt a város legkívánatosabb lakóhelyévé válik, ahol a modern építészet, a kifinomult stílus és a természet harmonikus összhangja példátlan életminőséget kínál.   Prémium Minőség és Exkluzív Építészeti Megoldások Ez a Luxus Társasház az I. osztályú anyaghasználat és a legmagasabb színvonalú kivitelezési és műszaki tartalom révén garantálja a prémium minőséget, ennek köszönhetően az Ön otthona nem csak esztétikailag lesz lenyűgöző, hanem tartós és hosszú távon is értékálló marad. A lakás közel 3 méteres belmagassága rendkívüli eleganciát és térérzetet kölcsönöz az ingatlannak. A 104 négyzetméteres amerikai konyhás nappali mellett 3 hálószoba, 3 fürdőszoba, valamint egy vendég toalett gondoskodik a kényelemről. Mindegyik szoba közvetlen teraszkapcsolattal rendelkezik, a legfelső szinten pedig egy 190 nm-es tetőterasz várja, ahonnan a lenyűgöző kilátás minden nap újra és újra elkápráztatja Önt.   Zöld Oázis a Város Szívében Minden lakás saját, kizárólagos használatú, déli tájolású terasszal vagy kerttel rendelkezik, kilátással a János-hegyre, gondosan megtervezett növényzettel és modern öntözőrendszerrel kerülnek átadásra. A kertekben és a teraszokon található vízvételi helyek, valamint az öntözőrendszer gondoskodik növényei egészségéről és szépségéről.   Okosotthon A lakások a legfejlettebb KNX alapú okosotthon rendszerrel vannak felszerelve, amely lehetővé teszi a fűtés, világítás, árnyékolás, biztonsági rendszerek, bejárati kapuk, video kapucsengő stb. távoli vezérlését egyszerűen, akár egy érintéssel a világ bármely pontjáról, így az élete még kényelmesebbé és energiatakarékosabbá válik. A fenntartható életvitel érdekében minden technológiai megoldás a legújabb trendeknek megfelelően került kiválasztásra.   A Legmodernebb Technológiai Megoldások A kiemelkedően gazdaságos levegő-víz hőszivattyús rendszer biztosítja otthona fűtését és hűtését, míg a hővisszanyerős szellőztetőrendszer friss és tiszta levegőt garantál. A szaniterek a legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelően kerültek kiválasztásra, biztosítva ezzel az otthoni wellness élményt minden nap. A 2 db 8 személyes liftnek köszönhetően a lakás megközelítése akadálymentes a garázsból.   Parkolás és Tárolás A lakáshoz 1, 2 vagy 3 parkolóhely (összesen 16 db áll rendelkezésre) vásárolható a teremgarázsban, elektromos autó töltési lehetőséggel, így a környezettudatos életmód egyszerűen megvalósítható. Lakásonként 1 tároló helyiség is vásárolható, amelyben elektromos áram is kialakításra kerül. A legmodernebb technológiákkal felszerelt társasház - okostelefonról vezérelhető kapuk, videókaputelefon és 24 órás biztonsági rendszer - gondoskodik a lakók nyugalmáról és privát szférájáról.   Merüljön el a Prémium Életérzésben Ne hagyja ki azt a ritka lehetőséget, hogy részese legyen egy olyan elit közösségnek, akik értékelik a legfejlettebb technológiai megoldásokat, a természet szépségét, valamint a modern világ stílusát és kényelmét. A déli tájolás, a János-hegyi panoráma és a zöldövezeti nyugalom mind hozzájárulnak ahhoz, hogy új otthona valóban a pihenés és a feltöltődés helyszíne legyen, amelyről mindig is álmodott.   Az Új Otthona Már Várja Élje át azt az életérzést, amelyet csak a legmagasabb színvonalú otthonok nyújtanak! Lépjen be egy olyan világba, ahol minden nap inspirációt és nyugalmat talál és kezdjen el egy új és kényelmesebb életet.   Ára: 1.027.250.000 Ft Ezen felül garázs vásárolható 12 millió Ft/db áron, valamint lehetőség van külön tároló megvásárlására is.   Üdvözlettel: DR VINCELLÉR VALÉRIA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +3630-815-1999 DR.VINCELLER@CITYCARTEL.HU 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT   CITYCARTEL - International Luxury Real Estate Agency   A CITYCARTEL Magyarország legnagyobb luxus ingatlaniroda hálózata, több mint 23 éve foglalkozik professzionális ingatlanközvetítéssel belföldön és külföldön. A több ezres exkluzív portfólióban a belföldi és külföldi ingatlanpiac legjobb ingatlanjai találhatóak.  A CITYCARTEL ingatlanirodák szeretettel várják Önt is országszerte.  
Csak nálunk
Kiadó Téglalakás, Budapest, II. kerület, 66 m2,   3 Szoba
499.9 ezer Ft
Kiadó 66 nm-es, teraszos, prémium minimál lakás 11 lakásos házban teremgarázzsal!
CITYCARTEL INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:     Kiadó modern lakás csendes, zöld környezetben a II. és III. kerület határán AZONNAL költözhető   Kiadó egy 66 m²-es, nappali + 2 hálószobás, 1. emeleti, kertre néző lakás egy 2023-ban épült, modern minimál stílusú, mindössze 11 lakásos társasházban.   A lakás extra csendes, minden helyisége – a nappali és a két háló is – a ház csendes, gondozott belső kertjére néz, hatalmas üvegfelületekkel, amelyek rengeteg természetes fényt engednek be.   Az ingatlan főbb jellemzői: 66 m² lakótér + 18 m² tágas erkély Gépesített, modern konyha Fürdőszoba káddal Külön vendég WC   Saját teremgarázs beállóhely (30.000 Ft/hó)   Videós kaputelefon és kamerarendszer a garázsban és folyosókon   Környezettudatos energetikai rendszer, háromrétegű üvegezés, fokozott hőszigetelés   Exkluzív környezet: A lakás egy különlegesen nagy, 700 m²-es közös kerttel rendelkező, barátságos lakóközösségű házban található. A természet szó szerint az ajtóig ér – ideális választás azoknak, akik a belváros közelségében, de mégis zöldövezetben keresnek otthont.   Elhelyezkedés: A Szemlőhegy lábánál, a II. és III. kerület határán, csendes, zöld környezetben, mégis pár percre a Belvárostól. A Margit-sziget, a Komjádi uszoda, és a híres Daubner cukrászda közelsége színes kikapcsolódási lehetőségeket kínál.   Ha szeretné megnézni a lakást, szeretettel várom hívását időpont egyeztetés végett.    DR. LÁSZLÓ TÍMEA INGATLANFORGALMI SZAKJOGÁSZ - INGATLANSZAKÉRTŐ   +36 30 815 2504 drlaszlotimea@citycartel.hu   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
Eladó Téglalakás, Budapest, II. kerület, 202 m2,   4 Szoba
673.5 millió Ft
CITYCARTEL INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY ------------------------------------------------------------------------------   A II. Kerület Legújabb Ékköve   Álmodozott már valaha arról, hogy egy olyan helyen éljen, ahol a természet szépsége és a modern világ kényelme tökéletes harmóniában van? Most pontosan egy ilyen ritka gyöngyszemet kínálunk eladásra!   Engedje meg, hogy bemutassam Önnek Budapest II. kerületének legújabb büszkeségét, a festői Apáthy-szikla lábánál, Rubik Ernő legendás Villájának a szomszédságában, egy lélegzetelállító természetvédelmi terület mellett, 4.500 nm-es ősfás parkban, egy újépítésű, 7 lakásos, 2 liftes társasház 1. emeletén, egy 202 nm-es, nappali + 3 hálószobás, 3 fürdőszobás lakás, 45 nm-es terasszal eladó.   Élvezze a déli tájolást, a János-hegyi kilátóra néző panorámát, és a zöldövezeti nyugalmat. Egyedülálló koncepciója és kivitelezési minősége révén ez a projekt a város legkívánatosabb lakóhelyévé válik, ahol a modern építészet, a kifinomult stílus és a természet harmonikus összhangja példátlan életminőséget kínál.   Prémium Minőség és Exkluzív Építészeti Megoldások Ez a Luxus Társasház az I. osztályú anyaghasználat és a legmagasabb színvonalú kivitelezési és műszaki tartalom révén garantálja a prémium minőséget, ennek köszönhetően az Ön otthona nem csak esztétikailag lesz lenyűgöző, hanem tartós és hosszú távon is értékálló marad. A lakás közel 3 méteres belmagassága rendkívüli eleganciát és térérzetet kölcsönöz az ingatlannak. A közel 100 négyzetméteres amerikai konyhás nappali mellett 3 hálószoba, 3 fürdőszoba, valamint egy vendég toalett gondoskodik a kényelemről. Mindegyik szoba közvetlen teraszkapcsolattal rendelkezik, így a természetes fény és a friss levegő zavartalanul árad be otthonába, miközben a lenyűgöző kilátás minden nap újra és újra elkápráztatja Önt.   Zöld Oázis a Város Szívében Minden lakás saját, kizárólagos használatú, déli tájolású terasszal vagy kerttel rendelkezik, kilátással a János-hegyre, gondosan megtervezett növényzettel és modern öntözőrendszerrel kerülnek átadásra. A kertekben és a teraszokon található vízvételi helyek, valamint az öntözőrendszer gondoskodik növényei egészségéről és szépségéről.   Okosotthon A lakások a legfejlettebb KNX alapú okosotthon rendszerrel vannak felszerelve, amely lehetővé teszi a fűtés, világítás, árnyékolás, biztonsági rendszerek, bejárati kapuk, video kapucsengő stb. távoli vezérlését egyszerűen, akár egy érintéssel a világ bármely pontjáról, így az élete még kényelmesebbé és energiatakarékosabbá válik. A fenntartható életvitel érdekében minden technológiai megoldás a legújabb trendeknek megfelelően került kiválasztásra.   A Legmodernebb Technológiai Megoldások A kiemelkedően gazdaságos levegő-víz hőszivattyús rendszer biztosítja otthona fűtését és hűtését, míg a hővisszanyerős szellőztetőrendszer friss és tiszta levegőt garantál. A szaniterek a legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelően kerültek kiválasztásra, biztosítva ezzel az otthoni wellness élményt minden nap. A 2 db 8 személyes liftnek köszönhetően a lakás megközelítése akadálymentes a garázsból.   Parkolás és Tárolás A lakáshoz 1, 2 vagy 3 parkolóhely (összesen 16 db áll rendelkezésre) vásárolható a teremgarázsban, elektromos autó töltési lehetőséggel, így a környezettudatos életmód egyszerűen megvalósítható. Lakásonként 1 tároló helyiség is vásárolható, amelyben elektromos áram is kialakításra kerül. A legmodernebb technológiákkal felszerelt társasház - okostelefonról vezérelhető kapuk, videókaputelefon és 24 órás biztonsági rendszer - gondoskodik a lakók nyugalmáról és privát szférájáról.   Merüljön el a Prémium Életérzésben Ne hagyja ki azt a ritka lehetőséget, hogy részese legyen egy olyan elit közösségnek, akik értékelik a legfejlettebb technológiai megoldásokat, a természet szépségét, valamint a modern világ stílusát és kényelmét. A déli tájolás, a János-hegyi panoráma és a zöldövezeti nyugalom mind hozzájárulnak ahhoz, hogy új otthona valóban a pihenés és a feltöltődés helyszíne legyen, amelyről mindig is álmodott.   Az Új Otthona Már Várja Élje át azt az életérzést, amelyet csak a legmagasabb színvonalú otthonok nyújtanak! Lépjen be egy olyan világba, ahol minden nap inspirációt és nyugalmat talál és kezdjen el egy új és kényelmesebb életet.   Ára: 673.500.000 Ft Ezen felül garázs vásárolható 12 millió Ft/db áron, valamint lehetőség van külön tároló megvásárlására is.   Üdvözlettel: DR VINCELLÉR VALÉRIA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +3630-815-1999 DR.VINCELLER@CITYCARTEL.HU 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT   CITYCARTEL - International Luxury Real Estate Agency   A CITYCARTEL Magyarország legnagyobb luxus ingatlaniroda hálózata, több mint 23 éve foglalkozik professzionális ingatlanközvetítéssel belföldön és külföldön. A több ezres exkluzív portfólióban a belföldi és külföldi ingatlanpiac legjobb ingatlanjai találhatóak.  A CITYCARTEL ingatlanirodák szeretettel várják Önt is országszerte.  
Eladó Családi ház, Budapest, XVII. kerület, 257 m2,   5 Szoba
293 millió Ft
Luxus családi ház a XVII. kerület csendes részén
  CITYCARTEL INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   Luxus családi ház a XVII. kerület csendes részén!     Ha egy tágas, modern és szinte rezsimentes luxus otthont keres, amely minden igényt kielégít, akkor ne keressen tovább! Ez a 217 nm-es családi ház 29 nm-es terasszal és kiváló elrendezéssel várja új tulajdonosát. Az ingatlan 90%-ban kész, így még van lehetőség az utolsó simítások személyre szabására!     Prémium elosztás és tágas terek   - 66 nm-es nappali-étkező-konyha, ahol a családi és baráti összejövetelek garantáltan különleges hangulatban telnek.   - Hálószoba lakosztály: egy tágas hálószoba, saját gardróbszoba és egy nagyméretű fürdőszoba.   - Három további szoba, mindegyik saját zuhanyzós fürdőszobával, melyek könnyedén átalakíthatók wellness részleggé, vendégszobává vagy akár tárgyalóvá.   - Praktikus helyiségek: mosókonyha, kazánház, tároló, kamra és közlekedő.   - Dupla garázs + térkövezett kocsibeálló további három autó számára.     Korszerű technológia és extrák   - AA++ energetikai besorolás, napelemek, 3 fázisú H tarifa.   - Panasonic hőszivattyú, energiavisszanyerős szellőztető rendszer, padlófűtés és mennyezethűtés – a maximális kényelemért.   - Okosotthon rendszer és riasztó a biztonság és kényelem érdekében.   - Motoros kapuk és redőnyök a modern életvitelhez igazítva.   - A telek rendezett, körbekerített és parkosításra előkészített.   Ajándék konyhabútor a látványterv alapján!    Ez az ingatlan egyedi lehetőséget kínál azok számára, akik a minőséget, a kényelmet és a privát életteret keresik. A befejezés még Önre vár – formálja álmai otthonává!      Ára: 293.000.000 Ft.   Keressen bizalommal, és nézze meg ezt a különleges ingatlant személyesen! Ha az ingatlan felkeltette érdeklődését, szeretettel várom megkeresését.     DR. BOZÓ JÁZON Értékesítési munkatárs Luxury Agent   +36 30 815 2517 b.jazon@citycartel.hu   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
Eladó Családi ház, Mogyoród, 200 m2,   5 Szoba
199 millió Ft
PORTASZOLGÁLATTAL ÉS SOROMPÓVAL ŐRZÖTT lakóparkban Mogyoródon, ÖNÁLLÓ CSALÁDI HÁZ ELADÓ!
CITYCARTEL INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   PORTASZOLGÁLATTAL ÉS SOROMPÓVAL ŐRZÖTT LAKÓPARKBAN ÖNÁLLÓ CSALÁDI HÁZ ELADÓ!   Budapesttől 15 percre, két 24 órás portaszolgálattal őrzött, viakoloros álom lakópark, a Szentjakab Parkfalu önálló családi házát kínálom eladásra zárt lakókörnyezetben.   Ez a ház jelenleg az egyik legjobb adottságokkal rendelkező eladó ingatlan a Parkfaluban, ugyanis energetikai pályázaton nyert, amiknek keretében hamarosan HŐSZIVATTYÚ és NAPELEM kerültek beépítésre, amelyek már a vételár részét képezik! És csupán öt percre található a HÉV megállótól, így a közlekedése kiváló.   Teljesen zárt, intim kerttel rendelkezik amelyben egy halastó is kialakításra került, amelynek megnyugtató látványát a hatalmas teraszról élvezhetjük, ahol kényelmesen elfér az ülőgarnitúra, étkező asztal és a kerti grill is. A teljes lakóterület 200 nm, amelyből az alsó szinten található egy nagyobb előtér és tároló, a szülői háló saját fürdőszobával valamint a nappali és a konyha összenyitva (igény esetén könnyen külön is választhatóak.)   A terasz déli és keleti irányba tájolt, az utcáról szinte nem látható így teljes elszeparálódást biztosít. Az emeleten egy tágas közös helyiségből három nagy alapterületű szoba és egy szintén nagyméretű fürdőszoba nyílik. A földszinti fürdőben tusoló, az emeletiben fürdőkád kapott helyet. Mindkét fürdőszoba világos, nagy ablakos.   A házhoz egy állásos GARÁZS plusz kocsibeálló tartozik, a telek nagysága 786 nm. A terasz mellett kerti sütögető hely is kialakításra került, az öntözést LOCSOLÓ RENDSZER biztosítja és a házban van RIASZTÓ is.   Mogyoródon jelenleg négy lakópark található, amelyek közül a Szentjakab Parkfalu épült legkorábban. Ez a park egy kiforrott és teljesen beépült zöld környezetet biztosít összetartó lakóközösséggel, ami egy igazi paradicsom a családosok számára. Itt már nincsenek építkezések és üres telkek, hanem csendes és nyugodt sétálóutcák között sétálhatunk, ahova kizárólag az jöhet be, aki itt lakik vagy vendégsébe jön.   A gyerekek a házak között tudnak játszani, biciklizni, a kerítések alacsonyak vagy egyáltalán nincsenek.   Minden környékbeli parkot személyesen ismerek és végig követtem a fejlődésüket az elmúlt tíz év alatt, mi is itt élünk. Ha segíthetek megtalálni az ingatlanukat, forduljon hozzám bizalommal, minden lakóparkban széles körű ismeretekkel rendelkezem és sokféle házat tudok mutatni. Ingatlan szakjogászként tökéletesen ismerem mindnek a hátterét is, és készséggel állok rendelkezésre bármikor.   DR. LÁSZLÓ TÍMEA INGATLANFORGALMI SZAKJOGÁSZ - INGATLANSZAKÉRTŐ   +36 30 815 2504 drlaszlotimea@citycartel.hu   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT    
Eladó Ikerház, Budapest, XII. kerület, 249 m2,   5 Szoba
698 millió Ft
Varázslatos Otthon a Csillag-Völgyben
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:    Mesébe illő otthon eladó az érintetlen természet közvetlen közelében, ősfás környezetben, ahol a csend és nyugalom az alapvető életérzés. Ez az elegáns, 2023-ban épült, egyedi kivitelezésű ház saját, 500 nm-es kerttel rendelkezik, ahol botanikus kerthez hasonló növényvilág veszi körül.   A nappaliból lenyűgöző kilátás nyílik a budai hegyekre, így minden nap egy természeti csoda tárul a szemünk elé. A félreeső, csendes utca biztosítja a zavartalan pihenést, a házhoz tartozó két beállásos garázs, és két autó számára kültéri beálló. Különleges extrák pedig a maximális kényelmet szolgálják: napozóterasz, szauna, kültéri zuhanyzó, és egy rusztikus fatüzelésű dézsa teszi különlegessé a kertet.   A gyerekekre is gondoltak: számukra 12 nm-es homokozó, trambulin és málna bokrok kínálnak kalandos szórakozást. A kert színes növényvilága igazi élményt nyújt az egész család számára. A ház részben a hegyoldalba simul, így egész évben kellemes alap hőmérsékletet biztosít. A hatalmas üvegfelületek bőséges természetes fényt engednek be, világossá és otthonossá varázsolva minden helyiséget.   A telek per- és tehermentes, 1/1-es tulajdonú, egyetlen közös fallal határos a szomszédos ingatlannal, amely külön bejárattal rendelkezik. Szintén megvásárolható. Megállapodás esetén rövid időn belül költözhető.   A műszaki tartalom főbb elemei: - Az épület szerkezet monolit vasbeton, 25 cm-es külső szigeteléssel - Belső ytong válaszfalak - A vizes helyiségek és az előszoba kivételével 9 rétegű ragasztott (padlófűtés kompatibilis) kőris parketta - Hőszivattyú, mennyezet hűtés-fűtés, padló fűtés, helyiségenkénti hőmérséklet szabályozással (Rehau, távoli eléréssel) - Két körös vízellátás, fizikai és kémiailag tisztított ivóvíz és lágyított használati hideg és melegvíz - Szintenként 1-1 egyedi tervezésű, fa tüzelésű cserépkályha - A teljes villamos rendszer megtáplálható generátorról - Gira konnektorok és kapcsolók - Bosch főzőlap, sütő, mosogatógép, Electrolux borhűtő, Bosch hűtőszekrény - Külmotoros szagelszívó - Háromfázisú elektromos autó töltési lehetőség (kb. 25A) - Kiegészítő hűtés-fűtésre split klíma (távoli eléréssel) - Háromrétegű üveggel ellátott, tölgy nyílászárók, kívülről alumínium borítással. A nappali szinten a nagy üvegfelületek belső üvegei biztonsági üveggel ellátottak.  - Hansgröhe csaptelepek - Laufen wc-k és mosdók - Központi, időkapcsolós külmotoros szellőztető - Motoros Schlotterer redőnyök - Schlotterer szúnyogháló minden nyílászárón - 6 éjjellátó kültéri kamera - Távfelügyeletre bekötve - Infracsapdák a nyílászárókon, mozgásérzékelők szintenként     Ára: 698.000.000 Ft.   Kapcsolat: DR. BOZÓ JÁZON Értékesítési munkatárs LUXURY SPECIALIST   +36 30 815 2517 b.jazon@citycartel.hu   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
Eladó Családi ház, Budapest, III. kerület, 335 m2,   6 Szoba
598 millió Ft
Exkluzív Luxusotthon Varázslatos Kerttel!
CITYCARTEL  bemutatja:   Eladásra kínálunk Testvérhegyen, egy lenyűgöző, örök panorámás hegyoldalon fekvő, 1918 m²-es, gyönyörűen parkosított telken elhelyezkedő exkluzív luxusotthont. Az ingatlan minden igényt kielégít: tágas nappali, konyha-étkező, 4 hálószoba, dolgozószoba, gardrób, 3 fürdőszoba, 1 külön mosdó és dupla garázs.   Az otthon csúcstechnológiás megoldásai jelentősen csökkentik az üzemeltetési költségeket: hőszivattyú, napelem rendszer, hővisszanyerős szellőztető rendszer, csapadékvíz-gyűjtő tartály, a legkorszerűbb nyílászárók és a legjobb hőszigetelő anyagok a homlokzati falakon, födémeken és a felszín alatti részeken. Az ingatlan energetikai besorolása AA++ (minimális energiaigényű), a legjobb a 'közel nulla energiaigényű' kategórián belül.   Felszereltség és Extrák: - Internorm alu-műanyag nyílászárók beépített nyitásérzékelőkkel és Internorm alumínium bejárati ajtó oldalbevilágító ablakkal, 4 rétegű üvegezéssel. - Rámpafűtés a garázsajtó előtti részen és a nyélen a kerék nyomvonalakon automata vezérléssel és fagyérzékelővel (igény esetén az egész rendszer lekapcsolható). - Padló- és mennyezet hűtés/fűtés (a garázsban is egyedileg szabályozható hőmérséklet). - Automata kerti öntözőrendszer és csepegtető. - Nappaliba és konyha-étkezőbe vezetékezett/beépített hangrendszer. - Paradox biztonsági rendszer minden helyiségben mozgásérzékelővel, fali LCD kezelőpanellel minden szinten, és külön a garázsban is + nyílászárókba épített nyitásérzékelők. - Hikvision videós kaputelefon és biztonsági kamerarendszer (épület falazatán 9 kamera, kertben 8 kamera, melyekből kettő zoom-os, mozgatható és programozható; fali LCD kezelőpanel minden szinten).   Az ingatlan szintenként: Első szint: - Garázs: 41.14 m² - Gépészet: 6.58 m² - Előtér: 26.71 m² - Fürdő: 4.96 m² - Összesen: 79.39 m²   Második szint: - Nappali: 55.99 m² - Konyha-Étkező: 25 m² - Dolgozó: 15.23 m² - Wc: 1.75 m² - Terasz: 78.06 m² - Összesen: nettó 97.97 m², terasszal: 176.03 m²   Harmadik szint: - Szülői háló: 17.78 m² - Szülői fürdő: 10.86 m² - Gyerekszoba: 14.7 m² - Gyerekszoba: 14.7 m² - Gyerek gardrób: 6.72 m² - Gyerek fürdő: 4.47 m² - Vendégszoba: 14.43 m² - Közlekedő: 10.72 m² - Lépcsőtér: 8.16 m² - Erkélyek: 32.98 m² - Összesen: nettó 102.54 m², erkélyekkel 135.52 m²   A telken végig térkövezett nyél, 1 gépkocsi beállási lehetőséggel, valamint a ház előtti hatalmas, szintén térkövezett tér további akár 6-7 autó parkolására alkalmas. Az ingatlan nettó hasznos alapterülete:** 279.9 m², a teraszok és erkélyek felével számolva nettó 335 nm.   Ára: 598.000.000 Ft   Kapcsolat: DR. BOZÓ JÁZON Értékesítési munkatárs LUXURY SPECIALIST   +36 30 815 2517 b.jazon@citycartel.hu   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
Kiadó Téglalakás, Budapest, V. kerület, 76 m2,   3 Szoba
1.34 ezer €
LUXUS APARTMAN BUDAPEST SZÍVÉBEN – SZÉCHENYI TÉR, A DUNA SZOMSZÉDSÁGÁBAN, A KÖZEL A BAZILIKÁHOZ!   KIVÁLÓ ÉS RITKA LEHETŐSÉG!   Az V. kerületben, a BELVÁROS SZÍVÉBEN egyik EXKLUZÍV apartmanházában egy 76 nm-es, belső kétszintes, amerikai konyhás nappali + 2 hálószobás kiváló elosztású 1. emeleti lakás, liftes épületben ELADÓ vagy BÉRBEADÓ.   FŐBB JELLEMZŐK Alsó szint: nappali-étkező-konyha, WC-mosdóhelyiség, előtér gardróbbal Felső szint: 2 háló, fürdőszoba (kádas), közlekedő hatalmas gardróbszekrényekkel Az ingatlan gépekkel felszerelt (mosógép, mosogatógép, elektromos tűzhely, sütő, mikró, TV) Minőségi, elegáns bútorokkal berendezett Házközponti fűtés-hűtés (fan-coil), egyedi méréssel   ÉPÜLET KÜLÖNLEGSESSÉGEI Budapest egyik legnívósabb apartmanháza 24 órás portaszolgálat Gyönyörű közösségi tér Elegáns, mégis modern környezet – páratlan életérzés   ELHELYEZKEDÉSE VERHETETLEN Karnyújtásnyira található a Bazilika, a Parlament, a Lánchíd és a Duna part – a belváros lüktető, mégis stílusos részén. Ideális választás mindazok számára, akik a város pezsgését, de mégis az eleganciát és nyugalmat keresik.   REMEK KÖZLEKEDÉS Villamos: 2, 2B, 23 Busz: 15 Troli: 70, 78 Metró: M3   Teremgarázsban parkolóhely megvásárolható.   KÖLTSÉGEK Közös költség: 93 204 Ft/hó Rezsi: mérőóra alapján fizetendő   Kiadó minimum 1 évre, 2 havi kaucióval. Kisállattal, gyermekkel költözhető – plusz egy havi kaucióval.   BEFEKTETÉSNEK IS KIVÁLÓ LEHETŐSÉG -  egyedi építészeti megoldásoknak, a prémium színvonal és a presztízs lokáció!   Ez az ingatlan nem csupán egy otthon – hanem életstílus is egyben. Ne hagyja ki ezt a remek és ritka lehetőséget!   Keressen bizalommal, nézze meg e lehetőségekkel teli ingatlant személyesen is. Szeretettel várom megkeresését.   ÜDVÖZLETTEL:   BACSA BRIGITTA INGATLANSZAKÉRTŐ - REALTY SPECIALIST   +36 30-815-2512 B.BRIGITTA@CITYCARTEL.HU   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT WWW.CITYCARTEL.HU
Eladó Családi ház, Budapest, XI. kerület, 440 m2,   8 Szoba
429 millió Ft
Medencés intim otthon
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:    SASADI MEDENCÉS HÁZ CSODÁLATOS KERTBEN     XI. kerületben, Sasadon, csendes mellékutcában rejtőzködő, intim környezetben kiváló állapotú, brutto 440 nm-es, 3 szintes, 2 + 6 szobás, belső medencés ház, 720 nm-es gyönyörű kertben eladó.   A jól szigetelt, elegáns, kastélyszerű épület nagy teraszokkal, pihenésre alkalmas erkélyekkel rendelkezik, nettó 266 nm.   A földszinten található a 3 x 6 m-es (1,5 m mélységű), ellenáramoltatós, fűtött belső medence - előtte 28 nm-es, fedett, nagy kemencével is rendelkező terasszal. A wellness része a 4 fős  finn-szauna, kondiszoba, a zuhanyzó és a mellékhelyiség. Ezen a szinten van a kazánház és több tárolásra alkalmas helyiség is. A kertkapuval szemben található a kétállásos, ablakos garázs (automata garázsajtóval, automata kertkapuval), műhellyel (a kertben több autó elhelyezésére is van lehetőség, így akár a későbbiekben lakótérként is kialakítható).   A középső szinten található a parkettás, napfényes nappali nagy, dekoratív elektromos kandallóval, részben elektromos redőnnyel, nagy terasszal. Az ablakos, külön konyhából (kerámia lapos főzőlap és villanysütő, mosogatógép) nyílik a kamra és az erkélyes tágas ebédlő. Ezen a szinten két hálószoba is van fürdőszobával, sok beépített szekrénnyel, klímával.   A következő szinten 3 hálószoba, konyha (alkalmas kis hálószobának vagy gardróbnak is), fürdőszoba, sok tároló található.   Legfelül csodálatos kupolát alakítottak ki, gyönyörű kilátással, mely akár pihenő olvasósarokként is használható. Fűtése: az alsó két szint: Vaillant gázkazán, a legfelső szint Junkers kombi cirkó. Étellift és egyszemélyes lift lehetősége szakember igénybevételével lehetséges.  Az ingatlan kétgenerációs háznak, magánklinikának is kiválóan alkalmas.  A hátsó kert kutyusnak jól el van különítve, mellette kerti gépek tárolására alkalmas házikó van.    Amennyiben komolyan érdekli az ingatlan, keressen bizalommal!   ÜDVÖZLETTEL: DR VINCELLÉR ZSUZSA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +3630-815-2510 V.ZSUZSA@CITYCARTEL.HU   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT WWW.CITYCARTEL.HU     C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY Realty Specialist  
Eladó Téglalakás, Budapest, II. kerület, 214 m2,   4 Szoba
1030.75 millió Ft
CITYCARTEL INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY ------------------------------------------------------------------------------   A II. Kerület Legújabb Ékköve   Álmodozott már valaha arról, hogy egy olyan helyen éljen, ahol a természet szépsége és a modern világ kényelme tökéletes harmóniában van? Most pontosan egy ilyen ritka gyöngyszemet kínálunk eladásra!   Engedje meg, hogy bemutassam Önnek Budapest II. kerületének legújabb büszkeségét, a festői Apáthy-szikla lábánál, Rubik Ernő legendás Villájának a szomszédságában, egy lélegzetelállító természetvédelmi terület mellett, 4.500 nm-es ősfás parkban, egy újépítésű, 7 lakásos, 2 liftes társasház legfelső szintjén, egy 214 nm-es, nappali + 3 hálószobás, 3 fürdőszobás penthouse lakás, összesen 236 nm-es terasszal eladó.   Élvezze a déli tájolást, a János-hegyi kilátóra néző panorámát, és a zöldövezeti nyugalmat. Egyedülálló koncepciója és kivitelezési minősége révén ez a projekt a város legkívánatosabb lakóhelyévé válik, ahol a modern építészet, a kifinomult stílus és a természet harmonikus összhangja példátlan életminőséget kínál.   Prémium Minőség és Exkluzív Építészeti Megoldások Ez a Luxus Társasház az I. osztályú anyaghasználat és a legmagasabb színvonalú kivitelezési és műszaki tartalom révén garantálja a prémium minőséget, ennek köszönhetően az Ön otthona nem csak esztétikailag lesz lenyűgöző, hanem tartós és hosszú távon is értékálló marad.  A lakás közel 3 méteres belmagassága rendkívüli eleganciát és térérzetet kölcsönöz az ingatlannak. A 104 négyzetméteres amerikai konyhás nappali mellett 3 hálószoba, 3 fürdőszoba, valamint egy vendég toalett gondoskodik a kényelemről. Mindegyik szoba közvetlen teraszkapcsolattal rendelkezik, a legfelső szinten pedig egy 190 nm-es tetőterasz várja, ahonnan a lenyűgöző kilátás minden nap újra és újra elkápráztatja Önt.   Zöld Oázis a Város Szívében Minden lakás saját, kizárólagos használatú, déli tájolású terasszal vagy kerttel rendelkezik, kilátással a János-hegyre, gondosan megtervezett növényzettel és modern öntözőrendszerrel kerülnek átadásra. A kertekben és a teraszokon található vízvételi helyek, valamint az öntözőrendszer gondoskodik növényei egészségéről és szépségéről.   Okosotthon A lakások a legfejlettebb KNX alapú okosotthon rendszerrel vannak felszerelve, amely lehetővé teszi a fűtés, világítás, árnyékolás, biztonsági rendszerek, bejárati kapuk, video kapucsengő stb. távoli vezérlését egyszerűen, akár egy érintéssel a világ bármely pontjáról, így az élete még kényelmesebbé és energiatakarékosabbá válik. A fenntartható életvitel érdekében minden technológiai megoldás a legújabb trendeknek megfelelően került kiválasztásra.   A Legmodernebb Technológiai Megoldások A kiemelkedően gazdaságos levegő-víz hőszivattyús rendszer biztosítja otthona fűtését és hűtését, míg a hővisszanyerős szellőztetőrendszer friss és tiszta levegőt garantál. A szaniterek a legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelően kerültek kiválasztásra, biztosítva ezzel az otthoni wellness élményt minden nap. A 2 db 8 személyes liftnek köszönhetően a lakás megközelítése akadálymentes a garázsból.   Parkolás és Tárolás A lakáshoz 1, 2 vagy 3 parkolóhely (összesen 16 db áll rendelkezésre) vásárolható a teremgarázsban, elektromos autó töltési lehetőséggel, így a környezettudatos életmód egyszerűen megvalósítható. Lakásonként 1 tároló helyiség is vásárolható, amelyben elektromos áram is kialakításra kerül. A legmodernebb technológiákkal felszerelt társasház - okostelefonról vezérelhető kapuk, videókaputelefon és 24 órás biztonsági rendszer - gondoskodik a lakók nyugalmáról és privát szférájáról.   Merüljön el a Prémium Életérzésben Ne hagyja ki azt a ritka lehetőséget, hogy részese legyen egy olyan elit közösségnek, akik értékelik a legfejlettebb technológiai megoldásokat, a természet szépségét, valamint a modern világ stílusát és kényelmét. A déli tájolás, a János-hegyi panoráma és a zöldövezeti nyugalom mind hozzájárulnak ahhoz, hogy új otthona valóban a pihenés és a feltöltődés helyszíne legyen, amelyről mindig is álmodott.   Az Új Otthona Már Várja Élje át azt az életérzést, amelyet csak a legmagasabb színvonalú otthonok nyújtanak! Lépjen be egy olyan világba, ahol minden nap inspirációt és nyugalmat talál és kezdjen el egy új és kényelmesebb életet.   Ára: 1.030.750.000 Ft Ezen felül garázs vásárolható 12 millió Ft/db áron, valamint lehetőség van külön tároló megvásárlására is.   Üdvözlettel: DR VINCELLÉR VALÉRIA ÜGYVEZETŐ, CEO, LUXURY SPECIALIST +3630-815-1999 DR.VINCELLER@CITYCARTEL.HU 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT   CITYCARTEL - International Luxury Real Estate Agency   A CITYCARTEL Magyarország legnagyobb luxus ingatlaniroda hálózata, több mint 23 éve foglalkozik professzionális ingatlanközvetítéssel belföldön és külföldön. A több ezres exkluzív portfólióban a belföldi és külföldi ingatlanpiac legjobb ingatlanjai találhatóak.  A CITYCARTEL ingatlanirodák szeretettel várják Önt is országszerte.