Navigáció
Eladó Ingatlanok
Rendezés:   » Dátum szerint «   |   Ár szerint   |   Méret szerint
Bővíthető családi ház a 18. kerületben!
  Pestszentimre Újpéteri telepen, központtól öt perces sétára, masszív, körbejárható 52 nm-es kettő szobás családi ház garázzsal és melléképülettel 532 nm-es telken eladó.   A téglaház jól megépített, előkerttel rendelkezik. A szigetelést és a cserepezést, valamint az elektromos hálózat felújítását hat éve végezték el. A fa nyílászárók jó állapotúak, redőnnyel felszerelve. A belső elrendezés jelenleg kettő szoba, előszoba és konyha, kádas fürdő, és a hálóból megközelíthető gardróbszoba. A nagy ablakok miatt a szobák világosak, a tájolás délnyugati. A betonfödém lehetővé teszi felső szint ráépítését is.   A házhoz közvetlenül kapcsolódik egy nagy fedett terasz és egy régi hosszúkás melléképület. A telek nagysága szerint 35%-ban beépíthető, és a helyi engedélyezési szabályok alapján vagy a tetőtér építhető be, vagy a ház nyomvonalát követve a kert felé bővíthetünk. Így a hátsó kert továbbra is megmaradhat jelenlegi nagyságában. Az utca felől széles gépkocsi bejáró, a telek bal oldalán aknás garázst találunk kisebb autó részére. A fűtést gázkazán biztosítja, a helyiségek radiátorosak. A melegvíz is gázüzemű átfolyós vízmelegítővel megoldott. Jelenlegi állapotában is egy festés után akár költözhető is!   Pestszentimre kiválóan alkalmas a vidéki életet kedvelő családoknak és idősebbeknek is. A Pilisi Parkerdő több oldalról körbe öleli a városrészt, ami remek sportolásra, kerékpározásra, nagy sétákra és kisállattartóknak is. A Kastélydombi Általános Iskola pár perces sétára, de emellett több is elérhető. Szintén óvodák, sportuszoda, Sportkastély és a szintén gyalogosan elérhető gyermek és felnőtt szakorvosi rendelő, posta és kisboltok szolgáltatják a kényelmet. A buszmegálló is néhány percre, amivel a Határ út, a Népliget vagy a KÖKI érhető el. A nagyáruházak, IKEA, OBI AUCHAN és szinte minden ismert áruház kettő km-re.   Irányár: 53 500 000 Ft   Érd: Érmelléki Zsóka Tel: 06 30 815 2508  
Eladó Győr-Moson-Sopron megyében, Rábatamásiban egy 96m3 es tégla építésű családi ház.
Eladó Győr-Moson-Sopron megyében, Rábatamásiban egy 96 nm-es es tégla építésű családi ház.   Rendkívül kellemes, csendes, biztonságos helyen Rábatamásiban 927 m2-es telke álló felújított állapotban lévő családi házat kínálunk eladásra.    Az 1981-ben, téglából épült ház 96 m2-es alapterületű, két külön szobával, egy előszobával, fürdő wc-vel, és egy nagy amerikai stílusú konyha, étkezővel, és egy spájzzal rendelkezik. A családi ház 2018-ban teljeskörű felújításon esett át:  - Külső fal szigetelés, színezés. - Padlás szigetelés. - 3 kamrás műanyag nyílászárók. Redőnnyel, szúnyoghálóval felszerelt. - Fűtés korszerűsítés. - Az egész ház fűtése, meleg víz szolgáltatása, fali gázkazánról működik. - Villany hálózat csere. + B villany mérővel. (éjszakai, hétvégi kedvező díjazású áram) - Vízhálózat teljes körű cseréje. Valamint a házhoz kapcsolódó nyári konyha is új vízellátással van kialakítva. /Jelenleg műhelyként funkcionál/ - Az udvaron gémes kút is van, szivattyúval.  - A 927 nm-es gondozott udvarban egy nyári konyha, nagy pajta, egy tégla építésű garázs, és egy tároló található. - A házhoz tartozik egy veteményes kert, melyen sok gyümölcsfa, és szőlőlugas lett telepítve.   A környék önmagáért beszél. Kiváló infrastruktúra, jó közlekedés, Intézmények, orvosi rendelő, óvoda és iskola is található a közelben.   Amennyiben az ingatlan megvásárlásához el szeretné adni a jelenleg meglévő ingatlanát, ennek lebonyolításában is állok rendelkezésre. Bővebb információkért kérem hívjon a megadott telefonszámon.
EGYEDÜLÁLLÓ LEHETŐSÉG, MEGNYUGTATÓ OÁZIS DEBRECEN BELVÁROSÁBAN, A TÍMÁR UTCÁBAN
***Páratlan, saját TERASSZAL rendelkező, élhető méretű MAGASFÖLDSZINTI lakás a BELVÁROS szívében!*** Belsőépítész által megálmodott terek, melyet teljes mértékben meg tudunk valósítani!  Debrecen belvárosában, csendes környéken, két tömbből álló társasházban 2023 nyarán átadásra kerülő kellemes térkialakítású amerikai konyhás nappali + hálószobás, fürdőszobás, magasföldszinti 52,64 m2-es lakás, amely összesen 14,87 m2 loggiával, továbbá 76 m2-es zöldtetős saját terasszal is rendelkezik. A lakás kiválóan alkalmas állandó lakhatásra a harmonikus mindennapokhoz, de értékálló befektetésre is ideális az ingatlan lokációja miatt. A lakás egyik legnagyobb előnye, hogy tágas saját, zöldtetős terasszal rendelkezik, mely közvetlenül az amerikai konyhás nappaliból, illetve a hálószobából nyílik. Ez az oázis akár házi kedvence játszóhelyül szolgálhat, akár egy baráti társasági grillparty helyszíne lehet, de pihentető feltöltődést nyújthat egy ide elhelyezett szauna. Igazi kuriózum ez a hatalmas teraszos megoldás! A lakás elosztása igazán praktikus és kényelmes. Miután belépünk a kényelmes fogadótérbe (ahol tárolószekrényeknek is kiváló helye lehet), jobbra találhatjuk a zuhanyzós fürdőszobát, szemben pedig elénk tárul a gyönyörű, világos, élhető méretű nappali-étkező-konyha, mely kényelmes színhelyéül szolgál a családi és baráti összejövetelek számára. Hatalmas ablakokon keresztül áramlik be a fény ebbe a térbe és innen tudjuk megközelíteni a teljesen privát, lakás méretű teraszt, mely páratlan lehetőségeket kínál, hogy élvezzük a madárcsicsergős csendes reggeleket, délutánokat, estéket, akár a barátokkal grillezve, akár elmélyülve olvasgatva, akár házi kedvencükkel játszadozva.  A nappaliból nyílik a kellemes méretű hálószoba, amelyből szintén kiléphetünk a tágas teraszunkra. Ez a lakás egy igazi főnyeremény annak, aki a belvárosban, mégis CSENDES helyen szeretne élni. Az ingatlan gyalogosan a Varga utcáról is megközelíthető, gépkocsival pedig a Tímár utca felől tudunk a társasház alatti mélygarázsba lehajtani. PÁRATLAN LEHETŐSÉG ez a csendes oázis, rendezett környező épületek körülölelésében, védelmében és a szomszéd ingatlan hatalmas zöldfelületű, fás udvarával! Ilyen egyedülálló kínálat nincs a piacon! A TÁRSASHÁZRÓL A Tímár utca csendes zugában elhelyezkedő, két tömbből álló társasház első tömbje elkészült, vadonatúj, nemrégiben került átadásra, mely 12 lakásból áll. A B épület (itt található a kínált lakás) pedig 8 lakásból áll. A B tömb a Tímár utca felől közelíthető meg gépkocsival, a gyalogosan viszont a Varga utca felől is. A két tömb között helyezkedik el a közös, tágas udvar, pihentető élményeket nyújtó udvar. A társasház lakóinak parkolását egy tágas mélygarázs biztosítja, melynek beállóit külön szükséges megvásárolni. A társasház lakásainak üzemeltetése ALACSONY ENERGIAIGÉNYŰ, melyet a „BB” energetikai besorolás tanúsít. Az épület 15 cm EPS homlokzati hőszigeteléssel rendelkezik, OVLO CLASSIC 6 légkamrás műanyag homlokzati nyílászárókat (3 rétegű üvegezéssel, alacsony hőátbocsátási tényezővel: Uw=0,93) tartalmaz. A lakás fűtése egyedi gázfűtés padlófűtéssel (kondenzációs gázkazán), igény szerint helyiségenkénti vezérléskiépítéssel és/vagy SMART rendszer alkalmazásával bővíthető. Emellett alternatívaként a lakás felszerelt 1 db magas hatékonyságú (SCOP-min=4,2) HŰTŐ-FŰTŐ KLÍMABERENDEZÉSSEL. Az épület további műszaki jellemzőit a teljes műszaki leírás tartalmazza, melyért forduljon hozzánk bizalommal és rendelkezésre bocsátjuk. A lakás nyári átadással fog elkészülni belsőépítész tervei alapján. Amennyiben Ön szeretné a terveket átbeszélni és esetlegesen egyedi igényeire szabni, lehetőséget biztosítunk egy ingyenes konzultációra a belsőépítész/lakberendezővel.  A lakáshoz tartozik egy, a tágas mélygarázsban található gépkocsibeálló, melynek megvásárlása kötelező (6 M Ft). A mélygarázsba távirányítással működő garázskapun keresztül jutunk le. A lakáshoz továbbá megvásárolhatók tárolók is, melyek a mélygarázsban található parkolóhelyek mellett helyezkednek el. A tárolók elkülönítetten zárhatók, egyedi villanymérővel ellátottak. Itt minden szezonális eszköz kényelmesen elfér, legyen szó kerékpárról, gyerek játékokról, sífelszerelésről vagy grillezőről. Használja ezt tárolásra, nem pedig a gyönyörű, tágas teraszát! Jelenleg egy 6,6 m2-es és egy 9,68 m2-es tároló közül lehet választani, melynek árai 2,6 M Forint, illetve 3,4 M Forint. Olyan tulajdonost keresünk, akinek fontos a belváros közelsége, mégis PIHENTETŐ NYUGALOMRA, oázisra vágyik a mindennapokban egyedül vagy párjával, melyhez a hatalmas ZÖLDTETŐS TERASZ méltán hozzájárul! KIEMELKEDŐ ÁR/ÉRTÉK ARÁNNYAL: 79,9 MILLIÓ FORINT Jöjjön el és győzödjön meg saját szemével az építkezés jelenlegi szakaszáról, ahol személyes benyomást szerezhet a lakás kivételes adottságairól és a magas színvonalú szakmai munkáról! Várjuk hívását, hétvégén is rendelkezésre állunk!   UNIQUE OPPORTUNITY, A RELAXING OASIS DOWNTOWN DEBRECEN, IN TÍMÁR STREET   ***the heart of the city in a quiet street***   53 m2 floor area + 90 m2 private terrace Property type: condo property Units: 12+8 Property stories: 3 (this is on the raised ground-floor level)   rooms: 1 bedroom, 1 bathroom, 1 american style kitchen-dining room-living room, 1 huge private terrace, optionally available storage place, 1 garage is obligatory to purchase (price 6 millions HUF)   about the condo: This is a two-block condominium. Building A consists of 12 apartments, building B consists of 8 apartments. This specific condo is on the raised ground-floor level in buliding B. Between the two blocks, there is a common courtyard, spacious and relaxing. Parking for the residents of the condominium is available in form of an underground garage. The apartments are energy-efficient due to 15 cm of EPS facade insulation and plastic frame windows (3 layers of glazing). Please contact us for a detailed technical description and we will send it to you via e-mail.   An ideal choice for: An absolute perk is that this apartment is in the city centre, yet in a QUIET location. The property can be reached on foot from Varga Street, and by car from Tímár Street into the underground garage under the condominium. This quiet living space is a PERFECT opportunity, surrounded by tidy and neat buildings, protected by a huge green area and the neighbouring property has a wooded courtyard! There is no such other unique opportunity on the market! The PRIVATE GREEN OASIS is a generous living space, where you can enjoy everyday life alone or with your partner and friends.   The property specifics: The apartment is perfect for permanent living for harmonious everyday life, but also ideal for a valuable investment due to the location of the property. One of the biggest advantages of the apartment is that it has a spacious private terrace opening directly from the living room with American style kitchen and the bedroom. This oasis can be used as a play area for your pet, a barbecue for friends, or a relaxing sauna. A real specialty is this huge terrace solution! The layout of the apartment is really practical and comfortable. After entering the comfortable entrance hall (with storages), the bathroom with walk-in shower is on the right, and opposite is the stunning, bright, living room-dining room-kitchen area, which is a comfortable place for family and friends to gather. The huge windows command immediate attention, and allow daylight to flood in so that the room is exceptionally bright and from here we can access the completely private, generous and welcoming terrace, offering unparalleled opportunities to enjoy peaceful mornings, afternoons and evenings, whether barbecuing with friends, reading or playing with your pets. The living area leads to the bedroom, which also opens onto our spacious terrace.   end of construction: summer of 2023   method of construction: brick-built   Amenities: The spaces designed by an interior designer will be fully implemented. We offer a free consultation with our interior designer to discuss your individual preferences.   Heating: gas central heating, underfloor heating, heating and cooling aircondition   Accessibility and Location The apartment is easily accessible by car. The property is in a favorable location relative to public transportation, close to tram stops for lines 1,2 and several bus stations and with easy acces to Debrecen Airport and Train Station. This location is perfect to enjoy several tourist and cultural attractions, because the main square is mere minutes away.   Book an appointment with our lead agent to get a tour of the apartment!
Ikerház jellegű családi ház eladó Dunavecsén!
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL REAL ESTATE AGENCY   bemutatja:   A kellemes hangulatú, barátságos alföldi kisváros mindössze egy órányi autóútra fekszik a fővárostól. A település centrumától, boltoktól, iskolától, óvodától szinte csak karnyújtásnyira egyedülálló lehetőséget kínálunk befektetők, vállalkozók, vagy akár összeköltözni szándékozó nagyobb családok részére. A statikailag és esztétikailag egyaránt kiváló állapotú, ikerház jellegű családi ház két egymással összefüggő, de akár külön-külön is használható, tetőtér beépítéses lakást foglal magában. Az 1976-ban épült eredeti épület az évtizedek során több alkalommal is átépítésre, bővítésre, a közelmúltban pedig részleges felújításra került, melynek során felújították az elektromos- és vízvezetékeket, egyes elavult ajtókat és ablakokat modern, hőszigetelt nyílászárókra cseréltek, a ház padlózatát esztétikus parkettával, illetve járólapokkal burkolták. A rendkívül masszív, kiváló hőszigetelő képességgel rendelkező falak 378 nm-es lakóteret zárnak közre. A nagyobb, 165 nm hasznos alapterületű lakás földszintjén a tágas, teraszra nyíló nappalihoz hálószoba, étkező-konyha, előszoba, gardrób, tároló, fürdőszoba és WC kapcsolódik. A lakás tetőterében 2 db. hálószoba, fürdő, WC, közlekedő, előtér, szárító és tároló helyiségek foglalnak helyet. A 136 nm-es kisebb lakás a földszinten nappalit, étkezőt, konyhát, kamrát, gardróbot, fürdőszobát és WC-t tartalmaz, míg a tetőtérben 3 db. hálószoba, közlekedő, fürdőszoba és WC található. A ház alatt elterülő, 80 nm-es szuterénben garázs, kazánház, tároló helyiség, közlekedő és előtér került kialakításra. A családi ház fűtéséről gáz- és vegyes tüzelésű kazánok gondoskodnak. A jelentős méretű, 1.898 nm-es gondozott, parkosított telek akár újabb lakóépület, vagy egyéb épületek felépítésére is lehetőséget kínál. Az ingatlan megvásárlásához CSOK és banki hitel is igényelhető. Irányár: 88,5 M.Ft.  (234.000.Ft/nm)   ÜDVÖZLETTEL: VIZLER JÓZSEF INGATLANSZAKÉRTŐ - REALTY SPECIALIST +36 30-815-2529 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT   DUNAFÖLDVÁR, BÉKE TÉR 7.
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   Belvárosi, elegancia, maximális kényelem, polgári életérzés, frekventált elhelyezkedésű luxus lakás, minőségi kialakítás! Lipótvárosban, a Szemere utcában, századelei eklektikus stílusban épült liftes társasház első emeletén, teljes körűen felújított ingatlan.   A lakásról:   A 82 nm-es ingatlan helykihasználása optimális, az elosztása tökéletes, minden helyiség tágas. Az előtérből nyílik: egy kisebb hálószoba melynek önálló zuhanyzója van. Szintén az előszobából megközelíthető  a fürdőszoba, a vendég WC, a tágas amerikai-konyhás nappali étkezővel, valamint a nappaliból megközelíthető a hálószoba, melyhez tartozik egy gardróbszoba. A lakás nyugati fekvésű ablakai a Szemere utcára néznek.   Jelenlegi elrendezésével impozáns, s minden igényt kielégítő, igényesen berendezett, kivitelezett és teljes körűen újjáépített lakás. Igényes kivitelezéssel készült, presztízs burkolati anyagok felhasználásával. Elegáns hidegburkolat és a csodás tölgyfapadló adják a lakás keretét. A vadonatúj minőségi német konyhabútor, beépített konyhagépekkel felszerelt (hűtőszekrény, fagyasztó, sütő, kerámia főzőlap, páraelszívó,  mosogatógép). A lakás fűtés- és melegvíz rendszeréről új kondenzációs gázkazán gondoskodik. Az ingatlan légkondicionált,  hűtő – fűtő fan coil berendezéssel, a hálószoba elektromos redőnnyel felszerelt. A külső nyílászárói külalakra az eredetivel tökéletesen megegyező, hő- és hangszigeteltre lettek cserélve, a belső nyílászárók a lakás stílusához tervezett klasszikus minőségi ajtók. Kiépített riasztórendszer található a lakásban, mely bővíthető távfelügyelettel és internetről is vezérelhető.   A környékről: A lakás kiemelten ellátott, környékén az infrastruktúra páratlan a központi elhelyezkedése miatt, mely rendkívül vonzóvá teszi mind a helyi lakosok, mind pedig a külföldiek számára! A Duna part és Margit sziget csodás lehetőséget biztosít a sportolásra. A pezsgő belváros, az üzleti negyed közelsége az üzletemberek számára is kiemelten vonzó.   Társasházról: A lakás egy igényesen rendben tartott, pénzügyileg is rendezett, folyamatosan karbantartott század eleji ház második szintjén található. Az épület homlokzata pár éve lett felújítva. Kedvezőek a fenntartási költségek: a közös költség 24.600,- Ft/hó, a gáz és villanyfogyasztás egyedi mérés alapján kerül kifizetésre.   Itt valóban minden készen áll arra, hogy az új igényes lakó az álmaiban szereplő otthonára leljen a belvárosban. Ha befektetésben gondolkodik, megtalálta a tökéletes ingatlant, amely könnyen kiadható és magas megtérülést biztosít. A lakás AZONNAL BIRTOKBA VEHETŐ!   ÜDVÖZLETTEL: SHERIF HOSNY NEMZETKÖZI INGATLANSZAKÉRTŐ - INTERNATIONAL REALESTATE SPECIALIST +3630-815-2513 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT  
Felújított családi ház, csendes nyugodt környezetben!    A CITY CARTEL INGATLANIRODA eladásra kínál Balatonlellétől 5 km távolságra, Látrányban, egy 1100 m2 nagyságú telken elhelyezkedő, 150 m2 lakóterületű, két szintes, Ytongból, és téglából épült, teljeskörűen felújított családi házat.    Felújítás során víz, villany vezetékek, fűtésrendszer, burkolatok, nyílászárók cseréje és korszerűsítése történt.    Beosztását tekintve a földszinten egy nappali, kettő hálószoba, egy konyha + étkező egy légtérben, egy WC-s, zuhanyzós fürdőszoba, egy gardrób, egy előtér és terasz található.    A tetőtér külső feljárón megközelíthető, ahol további kettő hálószoba, egy nappali, egy WC-s, zuhanyzós fürdőszoba, valamint egy erkély került kialakításra.    Teljes közművel rendelkezik, fűtése cirkó és vegyes tüzelésű kazánról egyaránt megoldott.    A tetőtérben klíma is beépítésre került.    A telek tágas, ahol önálló garázs, tárolók is találhatóak.    Nyaralónak, állandó lakhatásra egyaránt ajánlott.    Gyorsan költözhető.    Hívjon bizalommal!   NE FELEDJE NÁLUNK, ÖN AZ ELSŐ! További információkért írjon, vagy hívjon, a hét bármely napján az alábbi elérhetőségeim egyikén! Irodáink: 8600 Siófok, Fő tér 6. (Sió Pláza -1. szint) 8640 Fonyód, Ady Endre u. 5. (Balaton Áruház földszint) 8638 Balatonlelle, Rákóczi út 276.    Kövess minket Facebook-on is: @citycartelbalaton!   Ezúton tájékoztatjuk, hogy Ön, mint érdeklődő, a pénzmosás, és terrorizmus elleni adatvédelem (GDPR) értelmében a hirdetésben megjelölt telefonszám felhívásával hozzájárul személyes adatai – így különösen neve és telefonszáma -, a hirdetést feladó City Cartel Ingatlaniroda hálózat általi - biztonságos és körültekintő - kezeléséhez, nyilvántartásához.  Részletes adatkezelési tájékoztatónkat megtalálja honlapunkon.
Csak nálunk
CITYCARTEL INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:    - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -  ÖRÖK PANORÁMÁS VILLA a XII. KERÜLET LEGEXKLUZÍVABB RÉSZÉN ELADÓ!  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -    A XII. kerületben, Széchenyi-hegyen egy 180 fokos örök panorámával rendelkező saroktelken elhelyezkedő családi felújítandó villát kínálunk eladásra.   A háznak minden szintjéről és teraszáról csodálatos és elvehetetlen kilátása nyílik Budapest hídjaira, a tömegközlekedés pedig öt percen belül elérhető.   Az 540 nm-es villa nappali + 5 hálószóbával rendelkezik, tartozik hozzá edzőterem és külön wellness rész.   A házhoz két beállásos garázs tartozik.   A közös terek egybenyitott kialakítása hatalmas térérzetet biztosítanak a nappali 5 méter belmagasságú amelyből óriási terasz nyílik.   A felső szinten elhelyezkedő két erkélyről lélegzetelállító panorámában gyönyörködhetünk.   Ha szeretné megnézni, vagy további információra van szükséges, forduljon hozzám bizalommal, készséggel állok rendelkezésre bármimkor   Ha a vevő szeretné, akkor a beruházó vállalja a kulcsrakész befejezést az igényeknek megfelelően. Ez külön megállapodás szerint történik. Látványtervek elérhetőek.   DR. LÁSZLÓ TÍMEA INGATLANFORGALMI SZAKJOGÁSZ - INGATLANSZAKÉRTŐ   +36 30 815 2504 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT  
Aldebrő csendes zsákutcában felújított többgenerációs vagy vállalkozásra alkalmas családi ház eladó!
 Aldebrő csendes zsákutcában felújított többgenerációs vagy vállalkozásra alkalmas családi ház eladó! Telek: 2200 m2 /körbekerített telek/ Lakrészek és helyiségek össz. 222 m2   2021/2022 felújítások: - víz+villanyvezetékek, - teljes fördőszobák, - hideg+meleg burkolatok,minőségi anyagok felhasználásával  /járólapok+laminált/, - műanyag nyílászárók+redőny + szúnyogháló, - fűtés korszerűsítése, fejlesztése, lapradiátorok,  - hűtő-fűtő klíma   Főépület:                                                   Lakrész 1: külön bejáratú - hálószoba 21 m²                                     - szoba 21 m²  - hálószoba 16 m²                                    - konyha+étkező 10m2 - nappali 23 m²                                          - fürdőszoba+wc 6m2 - konyha+étkező 20 m²                             - kamra - közlekedő 14 m² - fürdőszoba 8 m²                                       - WC/mosókonyha 6 m² - kamra 9 m²                                                                  Lakrész 2: külön bejáratú így lakhatásra, irodának, bemutatóteremnek, vállalkozásra is alkalmas! - szoba/terem 24m2 /laminált/ - zuhanyzó+wc+öltöző+raktár vagy öltöző 15m2 /járólap+igényes csempe/ - zuhanyzó+wc+öltöző+raktár vagy öltöző 15m2/ járólap+igényes csempe, ennek külön az udvarról is van bejárata/ - itt egy konyha kialakítással még egy lakrész létesíthető   - külön bejáratú raktárak:  - 5m2 - 6m2 - kazánház rakodótérrel - különálló pince - ásott kút - földművelésre kész kert - betonozott udvari beálló autóknak - kovácsolt kapu+kerítés Nagyon  jó termőtalajú a  kert, mely földművelésre, gyümölcstermesztésre egyaránt alkalmas. Az ingatlan csendes nyugodt zsákutcában található, mégis közel a  falu központjától!!! Közelben élelmiszerbolt, játszótér, óvoda, Polgármesteri Hivatal!!! Az ingatlan per és tehermentes!!! Több generáció együttélésre,  apartman üzemeltetésre, egyéb vállalkozásra is tökéletes befektetés!!! Rendezett, tiszta, kedvelt falu, Egertől 25km-re, horgásztó közelében!!!!!! Több képet email-ben szívesen küldök az ingatlanról!!!    
PANNONHALMÁN DUPLAKOMFORTOS IKERHÁZ ELADÓ
KÖLTSÉGHATÉKONY HÁZ NAPELEMMEL, NAGY BELMAGASSÁGGAL!   Ászáron egy 1323 m2-es telken 110 m2-es, 4 szoba+nappalis új ikerház , nagy üvegfelületekkel, nagy belmagassággal, napelemmel. Amit kínálunk: -22 év alatt több mint 1 000 megépített otthon. -Kiszámítható költségek -Kész tervdokumentáció -Energiatakarékos, környezetbarát, fenntartható -Gyors kivitelezés -Referenciák, épülő és átadás előtt álló ingatlanok megtekintésének lehetősége. -Egyedi konyha és bútorgyártás   A főbb műszaki paraméterek a következők: -Külső falszerkezet 60x140 cm-es hossztoldott fagerendákból -Belső főfalszerkezet 60x100 cm-es hossztoldott fagerendákból -Hagyományos, ácsolt tetőszerkezet készítése 30°-os dőlésszöggel -Külső falak borítása 12 mm-es OSB lappal 1 rétegben, szigetelve. -Tetőfedés Bramac Római Novo tetőcseréppel, színazonos alumínium bádogozással -Műanyag fehér nyílászárók 3 rétegű üvegezéssel -Falakba táblás gyapot szigetelés, mennyezetbe 20+10 cm tekercs gyapotszigetelés -A külső és belső főfalak borítása belülről 1 réteg 12 mm-es OSB lappal és 1réteg 1,25 cm-es gipszkartonnal -Belső válaszfalak borítása 2-2 réteg 1,25 cm-es gipszkartonnal -Függesztett mennyezet CD, UD profilvázzal 1 réteg 1,25 cm-es gipszkarton lappal -Vizes helyiségekben 1 réteg 1,25 cm-es impregnált karton használata a falakon és a mennyezeten -Fűtésszerelés (Warmup padlófűtés + 7,5 Kw napelemrendszer) -Melegvíz ellátás 120 literes villanybojlerrel -Villany-, víz- és szennyvíz alapszerelés -Hőszigetelt padlásfeljáró Az ár tartalmazza a fűtéskész kivitelezést a telek árát (amely jelen esetben 53 900 000,-Ft és az 5 % Áfát. Nem tartalmazza a közmű hálózatokra való rácsatlakozások és az építkezéssel nem összefüggő tereprendezés költségeit. Érd: +36708822260         +36306501655
PANNONHALMÁN DUPLAKOMFORTOS IKERHÁZ ELADÓ
KÖLTSÉGHATÉKONY HÁZ NAPELEMMEL, NAGY BELMAGASSÁGGAL!   Ászáron egy 1323 m2-es telken 155 m2-es, 4 szoba+nappalis új ikerház , nagy üvegfelületekkel, nagy belmagassággal, napelemmel. Amit kínálunk: -22 év alatt több mint 1 000 megépített otthon. -Kiszámítható költségek -Kész tervdokumentáció -Energiatakarékos, környezetbarát, fenntartható -Gyors kivitelezés -Referenciák, épülő és átadás előtt álló ingatlanok megtekintésének lehetősége. -Egyedi konyha és bútorgyártás   A főbb műszaki paraméterek a következők: -Külső falszerkezet 60x140 cm-es hossztoldott fagerendákból -Belső főfalszerkezet 60x100 cm-es hossztoldott fagerendákból -Hagyományos, ácsolt tetőszerkezet készítése 30°-os dőlésszöggel -Külső falak borítása 12 mm-es OSB lappal 1 rétegben, szigetelve. -Tetőfedés Bramac Római Novo tetőcseréppel, színazonos alumínium bádogozással -Műanyag fehér nyílászárók 3 rétegű üvegezéssel -Falakba táblás gyapot szigetelés, mennyezetbe 20+10 cm tekercs gyapotszigetelés -A külső és belső főfalak borítása belülről 1 réteg 12 mm-es OSB lappal és 1réteg 1,25 cm-es gipszkartonnal -Belső válaszfalak borítása 2-2 réteg 1,25 cm-es gipszkartonnal -Függesztett mennyezet CD, UD profilvázzal 1 réteg 1,25 cm-es gipszkarton lappal -Vizes helyiségekben 1 réteg 1,25 cm-es impregnált karton használata a falakon és a mennyezeten -Fűtésszerelés (Warmup padlófűtés + 7,5 Kw napelemrendszer) -Melegvíz ellátás 120 literes villanybojlerrel -Villany-, víz- és szennyvíz alapszerelés -Hőszigetelt padlásfeljáró Az ár tartalmazza a fűtéskész kivitelezést a telek árát (amely jelen esetben 54 900 000,-Ft és az 5 % Áfát. Nem tartalmazza a közmű hálózatokra való rácsatlakozások és az építkezéssel nem összefüggő tereprendezés költségeit. Érd: +36708822260         +36306501655
ÁSZÁRI DUPLAKOMFORTOS IKERHÁZ ELADÓ
KÖLTSÉGHATÉKONY HÁZ NAPELEMMEL, NAGY BELMAGASSÁGGAL!   Ászáron egy 3443 m2-es telken 104 m2-es, 4 szoba+nappalis új ikerház , nagy üvegfelületekkel, nagy belmagassággal, napelemmel. Amit kínálunk: -22 év alatt több mint 1 000 megépített otthon. -Kiszámítható költségek -Kész tervdokumentáció -Energiatakarékos, környezetbarát, fenntartható -Gyors kivitelezés -Referenciák, épülő és átadás előtt álló ingatlanok megtekintésének lehetősége. -Egyedi konyha és bútorgyártás   A főbb műszaki paraméterek a következők: -Külső falszerkezet 60x140 cm-es hossztoldott fagerendákból -Belső főfalszerkezet 60x100 cm-es hossztoldott fagerendákból -Hagyományos, ácsolt tetőszerkezet készítése 30°-os dőlésszöggel -Külső falak borítása 12 mm-es OSB lappal 1 rétegben, szigetelve. -Tetőfedés Bramac Római Novo tetőcseréppel, színazonos alumínium bádogozással -Műanyag fehér nyílászárók 3 rétegű üvegezéssel -Falakba táblás gyapot szigetelés, mennyezetbe 20+10 cm tekercs gyapotszigetelés -A külső és belső főfalak borítása belülről 1 réteg 12 mm-es OSB lappal és 1réteg 1,25 cm-es gipszkartonnal -Belső válaszfalak borítása 2-2 réteg 1,25 cm-es gipszkartonnal -Függesztett mennyezet CD, UD profilvázzal 1 réteg 1,25 cm-es gipszkarton lappal -Vizes helyiségekben 1 réteg 1,25 cm-es impregnált karton használata a falakon és a mennyezeten -Fűtésszerelés (Warmup padlófűtés + 7,5 Kw napelemrendszer) -Melegvíz ellátás 120 literes villanybojlerrel -Villany-, víz- és szennyvíz alapszerelés -Hőszigetelt padlásfeljáró Az ár tartalmazza a fűtéskész kivitelezést a telek árát (amely jelen esetben 67 900 000,-Ft és az 5 % Áfát. Nem tartalmazza a közmű hálózatokra való rácsatlakozások és az építkezéssel nem összefüggő tereprendezés költségeit. Érd: +36708822260         +36306501655
ÁSZÁRON DUPLAKOMFORTOS IKERHÁZ ELADÓ
KÖLTSÉGHATÉKONY HÁZ NAPELEMMEL, NAGY BELMAGASSÁGGAL!   Ászáron egy 3544 m2-es telken 1040 m2-es, 4 szoba+nappalis új ikerház , nagy üvegfelületekkel, nagy belmagassággal, napelemmel. Amit kínálunk: -22 év alatt több mint 1 000 megépített otthon. -Kiszámítható költségek -Kész tervdokumentáció -Energiatakarékos, környezetbarát, fenntartható -Gyors kivitelezés -Referenciák, épülő és átadás előtt álló ingatlanok megtekintésének lehetősége. -Egyedi konyha és bútorgyártás   A főbb műszaki paraméterek a következők: -Külső falszerkezet 60x140 cm-es hossztoldott fagerendákból -Belső főfalszerkezet 60x100 cm-es hossztoldott fagerendákból -Hagyományos, ácsolt tetőszerkezet készítése 30°-os dőlésszöggel -Külső falak borítása 12 mm-es OSB lappal 1 rétegben, szigetelve. -Tetőfedés Bramac Római Novo tetőcseréppel, színazonos alumínium bádogozással -Műanyag fehér nyílászárók 3 rétegű üvegezéssel -Falakba táblás gyapot szigetelés, mennyezetbe 20+10 cm tekercs gyapotszigetelés -A külső és belső főfalak borítása belülről 1 réteg 12 mm-es OSB lappal és 1réteg 1,25 cm-es gipszkartonnal -Belső válaszfalak borítása 2-2 réteg 1,25 cm-es gipszkartonnal -Függesztett mennyezet CD, UD profilvázzal 1 réteg 1,25 cm-es gipszkarton lappal -Vizes helyiségekben 1 réteg 1,25 cm-es impregnált karton használata a falakon és a mennyezeten -Fűtésszerelés (Warmup padlófűtés + 7,5 Kw napelemrendszer) -Melegvíz ellátás 120 literes villanybojlerrel -Villany-, víz- és szennyvíz alapszerelés -Hőszigetelt padlásfeljáró Az ár tartalmazza a fűtéskész kivitelezést a telek árát (amely jelen esetben 67 900 000,-Ft és az 5 % Áfát. Nem tartalmazza a közmű hálózatokra való rácsatlakozások és az építkezéssel nem összefüggő tereprendezés költségeit. Érd: +36708822260         +36306501655
C I T Y C A R T E L INTERNATIONAL REAL ESTATE AGENCY   bemutatja:   Eladóvá vált Budapest V. kerületében található 89 négyzetméteres, erkéllyel rendelkező, nappali + 2 szobás felújított lakás. Az utcának ez a szakasza sétálóutca, a belvárosi elhelyezkedés ellenére nagyon csendes a környék és a ház is. Az épület kívül és belül is jó állapotú, újszerű, panoráma lifttel látták el. A lakás 4. emeleti elhelyezkedése miatt nagyon világos, az utcafronti erkélyről a Gellért - hegy és a Szabadság szobor látványát élvezhetjük. A lakás jellemzői: - tulajdoni lapon 89 négyzetméteres alapterület + erkély - utcai nézet - panoráma Gellért - hegyre, Szabadság szoborra - helyiségek: előtér, nappali-étkező-konyha. két  tágas hálószoba, két fürdőszoba, beépített infraszauna - a nappali és a hálók is hőszivattyús (hűtő-fűtő) klímával felszereltek - a lakás fűtése házközponti, közös költség fűtéssel, vízfogyasztással 55 ezer Ft - melegvízellátást két energiatakarékos bojler biztosítja - az elektromos hálózat, vízvezetékrendszer felújítva, eredeti fa nyílászárókat frissen hőszigeteltek -a lakás teljesen berendezett, gépesített, egyedi, magas színvonalú, kész bútorokkal ellátott - minőségi burkolatok, márvány pultok - a nappaliban bioetanollal működő kandalló található - riasztóval rendelkező ingatlan - elektromos redőnyök - a környék nagyon elegáns, biztonságos - azonnal birtokba vehető - a ház SZMSZ - e engedi a rövid távú hasznosítást is   Ár: 207 millió Ft
Recski téliesített 2 szintes faház nagy telekkel eladó.
- Egertől  27,7 km-re  Recsken a  régi ércbánya  közelében - téliesített faház  nagy kerttel, gyümölcsössel, parkosított környezetben eladó - az ingatlan minősítése  szántó  lakóházzal /a lakóháznak fennmaradási engedélye van/ - a  Ponyiklec  cseh, alpesi tetős  faház  2 szintes, téliesített  faház, tehát  folyamatos ottlakásra  alkalmas  - a  telek területe  4371  nm-es és lépcsőzetes  elrendezésű - a  telek  közvetlenül az út mellett  van, viszont a ház  jóval bentebb, 40-60 m re bent  található - csendes - és igazi  erdei  hangulatot sugároz - a sok gyümölcsfa és  a zöld  terület kellemes pihenőpark - a ház  1985-ben épült később  10  cm-es  üveggyapot szigetelést kapott- - a  házat  30 évig  folyamatosan  lakták a  mostani  tulajdonos rokonsága, - tehát mondhatni eddig 1 tulajdonosa volt az ingatlannak - további felújítások: tapéta  csere, nyílászárók cseréje, 2018-ban  történt meg   - most pedig  a pince  előtér  felújítása  folyik - az ingatlan részben  felújított, de  további  felújítást is igényel, főleg  a melléképületek  - viz-villany-gáz  bent  van -valamint  derítő -  a ház földszintje  30  nm- az emeleten  2  hálószoba  van  /bruttó 30 netto  15-16 nm/ -  a konyha+ étkező  és fürdő  a földszinten kapott helyet, gáztűzhely  van a konyhában -  2  terasz  /16 és  8 / nm-es  szolgálja még  a kényelmet -  a kazánházban  vegyes  tüzelésű és  gázkazán egyaránt megtalálható, valamint  wc  és  mosdó is -  a földszinti   wc és fürdő  egy helyiségben  található a  földszinten - kádas  a fürdő -  a melegvizet  villany-boyler  szolgáltatja -  a  burkolat  a földszinten  pvc, az emeleten szőnyegpadló -  az  1. lépcsőzetes szinten: 6  db  barackfa,   2  körte-2  birs- ,diófa, hársfa, 36  db  fenyőfa, garázs, tárolók      /20-25nm/ találhatók  lent  2 nappali-  fent  2 db háló  kapott helyet     szerszámos  /8nm/ és külön épület  fatároló  van -  a  2. területi szinten  az úttól  távolabb található maga a ház   -   illetve  még  barackfák, cseresznye, meggyfa  is -  a  3.  szinten pedig  18 db  almafa, 2  körte, 2  dió és 2  szilvafa és  egy  vályogház is -  a terület  alkalmas  akár kisállat  tartására  is-  -  a  területen nagyon  tiszta a levegő  jó elhelyezkedése miatt is -  a nyílászárók részben fák, részben  műanyagok -  több pince is található  az ingatlanban ill. külön fáskamra  is -   1  garázs  van, 1  beállásos,  de  az udvaron több kocsi is  parkolni  tud  bővebb információkért és további fotókért hívja:  20/975-14-13 as  telefonszámot
ELADÓ ÚJ ÉPÍTÉSŰ GÁRDONYI TÉGLALAKÁST!
City Cartel Ingatlaniroda megvételre kínálja ezt az ÚJ ÉPÍTÉSŰ GÁRDONYI TÉGLALAKÁST!   Fejér Megyében a Gárdonyhoz tartozó Agárdon található ez a 20 lakásos új építésű társasház. Az egyedülálló természeti környezetben elhelyezkedő fürdő egész évben várja a gyógyulást, regenerálódást kereső vendégeket, és a kikapcsolódni vágyó családokat. A lakópark minőségi és precíz kivitelezésének a kiválasztott modern építőanyagok, a gondos szakember gárda a biztosíték. - A lakópark falazata Porotherm klímatéglával + 10 centiméteres hőszigeteléssel készült. - A válaszfalak mindegyik lakás esetében +hang és +hőszigeteltek. - Beruházó vállalja a kulcsrakész átadást is plusz 100 ezer/ nm árért egy hónapon belül. - A földszinti lakások mindegyikéhez saját, elválasztott kertrész is tartozik.   - A lakások változatos elrendezéssel, jól kihasználható alapterületekkel kerültek kialakításra, gondolva az egyedülállókra, fiatal párokra, idősebbekre és családokra egyaránt. - Ezen lakások kiválóak befektetésre is, hisz egész évben hasznosítható. - A hirdetésben szereplő első földszinti lakás elosztása:   2 szoba + nappalis + 5,5 nm-es terasz és 90 nm-es udvar.   Az elkövetkezendő években szabadidőpark és bicikli út is kialakításra kerül, mely egyszerre biztosítja a P-S Termál Lakópark lakóinak kényelmét, szórakozását, egészséges, sportos életvitelét. A környék fejlesztésének befejeztével a mostani négyzetméter árak bizonyosan látványosan emelkedni fognak.   Amennyiben az ingatlan megvásárlásához el szeretné adni a jelenleg meglévő ingatlanát, ennek lebonyolításában is állok rendelkezésre. Bővebb információkért kérem hívjon a megadott telefonszámon.
ELADÓ ÚJ ÉPÍTÉSŰ GÁRDONYI TÉGLALAKÁST!
City Cartel Ingatlaniroda megvételre kínálja ezt az ÚJ ÉPÍTÉSŰ GÁRDONYI TÉGLALAKÁST!   Fejér Megyében a Gárdonyhoz tartozó Agárdon található ez a 20 lakásos új építésű társasház. Az egyedülálló természeti környezetben elhelyezkedő fürdő egész évben várja a gyógyulást, regenerálódást kereső vendégeket, és a kikapcsolódni vágyó családokat. A lakópark minőségi és precíz kivitelezésének a kiválasztott modern építőanyagok, a gondos szakember gárda a biztosíték. - A lakópark falazata Porotherm klímatéglával + 10 centiméteres hőszigeteléssel készült. - A válaszfalak mindegyik lakás esetében +hang és +hőszigeteltek. - Beruházó vállalja a kulcsrakész átadást is, plusz 100 ezer / nm árért egy hónapon belül.  - A földszinti lakások mindegyikéhez saját, elválasztott kertrész is tartozik.   - A lakások változatos elrendezéssel, jól kihasználható alapterületekkel kerültek kialakításra, gondolva az egyedülállókra, fiatal párokra, idősebbekre és családokra egyaránt. - Ezen lakások kiválóak befektetésre is, hisz egész évben hasznosítható. - A hirdetésben szereplő első emeleti lakás elosztása: 2 szoba + nappalis + 2 terasz 5 és 5,5 nm-es    Az elkövetkezendő években szabadidőpark és bicikli út is kialakításra kerül, mely egyszerre biztosítja a P-S Termál Lakópark lakóinak kényelmét, szórakozását, egészséges, sportos életvitelét. A környék fejlesztésének befejeztével a mostani négyzetméter árak bizonyosan látványosan emelkedni fognak.   Amennyiben az ingatlan megvásárlásához el szeretné adni a jelenleg meglévő ingatlanát, ennek lebonyolításában is állok rendelkezésre. Bővebb információkért kérem hívjon a megadott telefonszámon.    
KIVÉTELES LEHETŐSÉG, EXKLUZÍV OTTHON DEBRECEN BELVÁROSÁBAN, A TÍMÁR UTCÁBAN
***Páratlan saját, BELSŐ TERASSZAL rendelkező, tágas térkialakítású MAGASFÖLDSZINTI lakás a BELVÁROS szívében!*** Belsőépítész által megálmodott terek, melyet teljes mértékben meg tudunk valósítani!  Debrecen belvárosában, csendes környéken, két tömbből álló társasházban 2023 nyarán átadásra kerülő tágas amerikai konyhás nappali + két külön bejáratú hálószobás, két fürdőszobás, magasföldszinti 71 m2-es lakás, amely összesen 14 m2 loggiával, továbbá 66 m2-es zöldtetős saját terasszal is rendelkezik. A lakás kiválóan alkalmas állandó lakhatásra a harmonikus mindennapokhoz, de értékálló befektetésre is ideális az ingatlan elhelyezkedése miatt. A lakás egyik legnagyobb előnye, hogy tágas saját, belső terasszal rendelkezik, mely közvetlenül az amerikai konyhás nappaliból nyílik. Akár kisgyermeknek is csodás privát játszótérül szolgál, akár egy baráti társasági grillparty helyszíne lehet, de pihentető feltöltődést nyújthat egy ide elhelyezett szauna. Igazi oázis ez a hatalmas teraszos megoldás. A lakás elosztása igazán praktikus és kényelmes. Miután belépünk a kényelmes fogadótérbe (ahova végig tárolószekrényeket terveztünk be), szemben találhatjuk az egyik szobát, mely szolgálhat vendégszobaként, gyerekszobaként és dolgozószobaként. Ehhez a helyiséghez külön loggia kapcsolódik, mely kellemes kilátást biztosít a társasház közös udvarára. A fogadótéren egy közlekedőn át tovább haladva egyből elénk tárul a tágas, világos amerikai konyhás nappali és étkező, mely kényelmes színhelyéül szolgál a családi és baráti összejövetelek számára. A nappaliból nyílik az egyik fürdőszoba, valamint a másik hálószoba. Ehhez a tágas hálószobához tartozik egy külön fürdőszoba, mellyel tökéletes intimszférát tudunk készülődéskor teremteni. A konyhából közvetlenül kijuthatunk az igazi feltöltődés színhelyéül szolgáló privát teraszra. Ez a lakás egy igazi főnyeremény annak, aki a belvárosban, mégis CSENDES helyen szeretne élni. Az ingatlan gyalogosan a Varga utcáról is megközelíthető, gépkocsival pedig a Tímár utca felől tudunk a társasház alatti mélygarázsba lehajtani. PÁRATLAN LEHETŐSÉG ez a csendes oázis, rendezett környező épületek körülölelésében, védelmében és a szomszéd ingatlan hatalmas zöldfelületű, fás udvarával! Ilyen egyedülálló kínálat nincs a piacon! A TÁRSASHÁZRÓL A Tímár utca csendes zugában elhelyezkedő, két tömbből álló társasház első tömbje elkészült, vadonatúj, nemrégiben került átadásra, mely 12 lakásból áll. A B épület (itt található a kínált lakás) pedig 8 lakásból áll. A B tömb a Tímár utca felől közelíthető meg gépkocsival, a gyalogosan viszont a Varga utca felől is. A két tömb között helyezkedik el a közös, tágas udvar, pihentető élményeket nyújtó udvar. A társasház lakóinak parkolását egy tágas mélygarázs biztosítja, melynek beállóit külön szükséges megvásárolni. A társasház lakásainak üzemeltetése ALACSONY ENERGIAIGÉNYŰ, melyet a „BB” energetikai besorolás tanúsít. Az épület 15 cm EPS homlokzati hőszigeteléssel rendelkezik, OVLO CLASSIC 6 légkamrás műanyag homlokzati nyílászárókat (3 rétegű üvegezéssel, alacsony hőátbocsátási tényezővel: Uw=0,93) tartalmaz. A lakás fűtése egyedi gázfűtés padlófűtéssel (kondenzációs gázkazán), igény szerint helyiségenkénti vezérléskiépítéssel és/vagy SMART rendszer alkalmazásával bővíthető. Emellett alternatívaként a lakás felszerelt 1 db magas hatékonyságú (SCOP-min=4,2) HŰTŐ-FŰTŐ KLÍMABERENDEZÉSSEL. Az épület további műszaki jellemzőit a teljes műszaki leírás tartalmazza, melyért forduljon hozzánk bizalommal és rendelkezésre bocsátjuk. A lakás nyári átadással fog elkészülni belsőépítész tervei alapján. Amennyiben Ön szeretné a terveket átbeszélni és esetlegesen egyedi igényeire szabni, lehetőséget biztosítunk egy ingyenes konzultációra a belsőépítész/lakberendezővel.  A lakáshoz tartozik egy, a tágas mélygarázsban található gépkocsibeálló, melynek megvásárlása kötelező (6 M Ft). A mélygarázsba távirányítással működő garázskapun keresztül jutunk le. A lakáshoz továbbá megvásárolhatók tárolók is, melyek a mélygarázsban található parkolóhelyek mellett helyezkednek el. A tárolók elkülönítetten zárhatók, egyedi villanymérővel ellátottak. Itt minden szezonális eszköz kényelmesen elfér, legyen szó kerékpárról, gyerek játékokról, sífelszerelésről vagy grillezőről. Használja ezt tárolásra, nem pedig a gyönyörű, tágas teraszát! Jelenleg egy 6,6 m2-es és egy 9,68 m2-es tároló közül lehet választani, melynek árai 2,6 M Forint, illetve 3,4 M Forint. Olyan tulajdonost keresünk, akinek fontos a belváros közelsége, mégis PIHENTETŐ NYUGALOMRA, oázisra vágyik a mindennapokban, melyhez a hatalmas ZÖLDTETŐS TERASZ méltán hozzájárul! KIEMELKEDŐ ÁR/ÉRTÉK ARÁNNYAL: 93,9 MILLIÓ FORINT Jöjjön el és győzödjön meg saját szemével az építkezés jelenlegi szakaszáról, ahol személyes benyomást szerezhet a lakás kivételes adottságairól és a magas színvonalú szakmai munkáról! Várjuk hívását, hétvégén is rendelkezésre állunk!
Nagycsaládosoknak 4 hálószobás családi ház megújuló energiával!
CITYCARTEL INTERNATIONAL LUXURY REAL ESTATE AGENCY bemutatja:   XVIII. kerületben, Újpéteri telep központi részén, 532 nm-es önálló telken két szintes, nappali, négy hálós, minden mai kényelmi funkcióval felszerelt, hőszivattyús, 224 nm-es családi ház eladó.   A 2000-ben épült ház jól megépített, masszív falakkal. A mostani, költözés előtti állapot szerint teljes felújításon esett át, új állapotnak megfelelő, igényes kivitelezéssel.   Az 532 nm-es telek a ház előtt térkövezett, és a parkosított kertben az automata rendszer kiépítésre került. Hátul hatalmas terasz, piknikezésre és medence elhelyezésére is alkalmas. A hőszivattyú kültéri egysége jól elkülönülten helyezkedik el.   A kétszintes ház földszintjén az utca felől kétállásos garázst találunk, a lakás felé is van bejárat. A lakótérben a hátsó kert felé nagy nappali, étkezős, kissé elkülönült konyha, ami mellett a lépcsőfeljáró alatt tágas tároló is ki lett alakítva. A hátsó terasz felé a nappaliból van kijárat. A garázs melletti részen egy olyan fürdőt találunk, ahol  zuhanyzó, szauna, dupla mosdó és sarokkád kerül kialakításra. A bejárat mellett külön WC, a kazán helyiség és mosókonyha szintén lent található.   Az emeleten négy hasonló nagyságú tágasz szoba, kettő erkélyes. A fürdő szintén tágas, mosdó, zuhanyzó, kád és WC szolgálja a teljes kényelmet.   Műszaki felszereltség: 15 cm-es szigetelés, Hőszivattyú, H-tarifa, négy klíma, elektromos fém redőnyök, padlófűtés, hálókban radiátor fűtés, napelem és riasztó előkészítés, motoros kapu és garázsajtó. Pestszentimre régmúltú település, a Budapesthez csatolás után is megőrizte vidéki hangulatát, szinte csak családiházak találhatóak. A kerületet szinte körbeveszik az erdők, amik a szabadidő kellemes eltöltéséhez adnak lehetőséget.  Sportos kerület, büszkesége a Pestszentimrei Sportkastély, de a Kastélydombi Tanuszoda is lehetőséget kínál különösen gyermekek úszásoktatásához.   Hat Általános Iskola és óvoda, szép játszóterek, modern SZTK és gyermekorvosi rendelő is vonzóvá tette a családosok részére Pestszentimrét. Közlekedése is kiváló, több busszal juthatunk el a metró, a Boráros tér felé, a vonattal pedig a Nyugati Pályaudvar érhető el. Két km-re az összes nagy áruház akár kerékpárral is elérhető!   A ház hitelezhető, és akár részletfizetéssel is megvásárolható!   Ár: 168 000 000 Ft   ÜDVÖZLETTEL: ÉRMELLÉKI ZSÓKA INGATLANSZAKÉRTŐ - REALTY SPECIALIST +3630-815-2508 [email protected]   CITY CARTEL BUDA KFT. CITY CARTEL FRANCHISE HUNGARY KFT. 1118 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 54. 1026 BUDAPEST, SZILÁGYI ERZSÉBET FASOR 121. BUDAGYÖNGYE BEVÁSÁRLÓKÖZPONT
Eladó Iroda-Lakás, Győr
CITY CARTEL Győr kínálatában!    Eladásra kínálunk Győrben elhelyezkedő, emeltszintű fűtéskész alapszerelt társasházi lakásokat.    Miért ezt válassza... AA+energetika besorolás Most bevezető áron kötheti le ingatlanát   - Megbítható beruházó / kivitelező több mint 150 átadott lakás - Értékálló PRÉMIUM kategóriás ingatlanok elérhető áron - Hőszivattyús padló / mennyezet hűtés / fűtés és melegvíz előállítás - Kiváló tájolású napfényes ingatlanok akár kertkapcsolattal - Kiváló lokáció a Győri Ipari park akár kerékpárral is elérhető pár perc alatt, továbbá a város többi   része is könnyen megközelíthető - Tatai út és a körforgalom átépítésre került 2022.-ben, így külön szervízúton lehet megközelíteni a   telket és kerékpárral el leeht érni az Ipari parkot   Hőszivattyús padló / mennyezet hűtés / fűtés előnyei:  - Nincs szükség klímára a hűtésnél - jelentős megtakarítás a hőérzet sokkal jobb mint klíma esetén és egészségesebb is. - Alacsonyabb az üzemeltetési költsége klímához kémest értékaló ingatlanok esztétikus épületek, klíma kültéri egységek nincsenek nem csúfítják a homlokzatot.    Emeltszintű fűtéskész alapszerelt készültség tartalmazza: - Szigetelés, építőmesteri munkák - A lakások kültér felé eső határoló főfalai 30-40 cm vastagságú falazóelemekből készültek, 15cm vastag hőszigeteléssel. A födémek helyszíni monolit vasbeton lemezekből készültek a 3 lakószinten - A válaszfalak 10-15cm vastag falazóelemekből készülnek. - Műanyag homlokzati nyílászárók (bukó, nyíló) 3 rétegű üvegezéssel. - Rejtett vakolható Lindab  redőny tok elektromos mozgatás kábelezéssel redőny nélkül - A tető szigetelése 20-25cm vastag hőszigetelés - Burkolat nélküli beton aljzatok - Simított belsővakolat elkészítése - Bádogos szerkezetek, külső PVC párkány - Műanyag, több ponton záródó biztonsági bejárati ajtó A belső válaszfalak szabadon változtathatóak a gépészeti gerincvezetékek elhelyezkedését figyelem bevéve , így formálhatja új otthonát az Ön igénye szerint.   - 2023.06.30-ig maxium 2 ingatlan erejéig ajándék a gk beálló 2.400.000 Ft értékben - 2023.06.30 -ig ingatlanonként maximum 1 db tároló féláron vásárolható ha ingatlant vásárol. - Irodák a társasház alapító okirat szerint lakáscélra is hasznosíthatóak. - Irodák mellé kötelező 1 db tároló vásárlása.     Amennyiben az ingatlan megvásárlásához el szeretné adni a jelenleg meglévő ingatlanát, ennek lebonyolításában is állok rendelkezésre. Bővebb információkért kérem hívjon a megadott telefonszámon.

Eladó Iroda-Lakás, Győr CITY CARTEL Győr kínálatában!    Eladásra kínálunk Győrben elhelyezkedő, emeltszintű fűtéskész alapszerelt társasházi lakásokat.    Miért ezt válassza... AA+energetika besorolás Most bevezető áron kötheti le ingatlanát   - Megbítható beruházó / kivitelező több mint 150 átadott lakás - Értékálló PRÉMIUM kategóriás ingatlanok elérhető áron - Hőszivattyús padló / mennyezet hűtés / fűtés és melegvíz előállítás - Kiváló tájolású napfényes ingatlanok akár kertkapcsolattal - Kiváló lokáció a Győri Ipari park akár kerékpárral is elérhető pár perc alatt, továbbá a város többi   része is könnyen megközelíthető - Tatai út és a körforgalom átépítésre került 2022.-ben, így külön szervízúton lehet megközelíteni a   telket és kerékpárral el leeht érni az Ipari parkot   Hőszivattyús padló / mennyezet hűtés / fűtés előnyei:  - Nincs szükség klímára a hűtésnél - jelentős megtakarítás a hőérzet sokkal jobb mint klíma esetén és egészségesebb is. - Alacsonyabb az üzemeltetési költsége klímához kémest értékaló ingatlanok esztétikus épületek, klíma kültéri egységek nincsenek nem csúfítják a homlokzatot.    Emeltszintű fűtéskész alapszerelt készültség tartalmazza: - Szigetelés, építőmesteri munkák - A lakások kültér felé eső határoló főfalai 30-40 cm vastagságú falazóelemekből készültek, 15cm vastag hőszigeteléssel. A födémek helyszíni monolit vasbeton lemezekből készültek a 3 lakószinten - A válaszfalak 10-15cm vastag falazóelemekből készülnek. - Műanyag homlokzati nyílászárók (bukó, nyíló) 3 rétegű üvegezéssel. - Rejtett vakolható Lindab  redőny tok elektromos mozgatás kábelezéssel redőny nélkül - A tető szigetelése 20-25cm vastag hőszigetelés - Burkolat nélküli beton aljzatok - Simított belsővakolat elkészítése - Bádogos szerkezetek, külső PVC párkány - Műanyag, több ponton záródó biztonsági bejárati ajtó A belső válaszfalak szabadon változtathatóak a gépészeti gerincvezetékek elhelyezkedését figyelem bevéve , így formálhatja új otthonát az Ön igénye szerint.   - 2023.06.30-ig maxium 2 ingatlan erejéig ajándék a gk beálló 2.400.000 Ft értékben - 2023.06.30 -ig ingatlanonként maximum 1 db tároló féláron vásárolható ha ingatlant vásárol. - Irodák a társasház alapító okirat szerint lakáscélra is hasznosíthatóak. - Irodák mellé kötelező 1 db tároló vásárlása.     Amennyiben az ingatlan megvásárlásához el szeretné adni a jelenleg meglévő ingatlanát, ennek lebonyolításában is állok rendelkezésre. Bővebb információkért kérem hívjon a megadott telefonszámon.  
Eladó lakás, Győr
CITY CARTEL Győr kínálatában!    Eladásra kínálunk Győrben elhelyezkedő, emeltszintű fűtéskész alapszerelt társasházi lakásokat.    Miért ezt válassza... AA+energetika besorolás Most bevezető áron kötheti le ingatlanát   - Megbítható beruházó / kivitelező több mint 150 átadott lakás - Értékálló PRÉMIUM kategóriás ingatlanok elérhető áron - Hőszivattyús padló / mennyezet hűtés / fűtés és melegvíz előállítás - Kiváló tájolású napfényes ingatlanok akár kertkapcsolattal - Kiváló lokáció a Győri Ipari park akár kerékpárral is elérhető pár perc alatt, továbbá a város többi   része is könnyen megközelíthető - Tatai út és a körforgalom átépítésre került 2022.-ben, így külön szervízúton lehet megközelíteni a   telket és kerékpárral el leeht érni az Ipari parkot   Hőszivattyús padló / mennyezet hűtés / fűtés előnyei:  - Nincs szükség klímára a hűtésnél - jelentős megtakarítás a hőérzet sokkal jobb mint klíma esetén és egészségesebb is. - Alacsonyabb az üzemeltetési költsége klímához kémest értékaló ingatlanok esztétikus épületek, klíma kültéri egységek nincsenek nem csúfítják a homlokzatot.    Emeltszintű fűtéskész alapszerelt készültség tartalmazza: - Szigetelés, építőmesteri munkák - A lakások kültér felé eső határoló főfalai 30-40 cm vastagságú falazóelemekből készültek, 15cm vastag hőszigeteléssel. A födémek helyszíni monolit vasbeton lemezekből készültek a 3 lakószinten - A válaszfalak 10-15cm vastag falazóelemekből készülnek. - Műanyag homlokzati nyílászárók (bukó, nyíló) 3 rétegű üvegezéssel. - Rejtett vakolható Lindab  redőny tok elektromos mozgatás kábelezéssel redőny nélkül - A tető szigetelése 20-25cm vastag hőszigetelés - Burkolat nélküli beton aljzatok - Simított belsővakolat elkészítése - Bádogos szerkezetek, külső PVC párkány - Műanyag, több ponton záródó biztonsági bejárati ajtó A belső válaszfalak szabadon változtathatóak a gépészeti gerincvezetékek elhelyezkedését figyelem bevéve , így formálhatja új otthonát az Ön igénye szerint.   - 2023.06.30-ig maxium 2 ingatlan erejéig ajándék a gk beálló 2.400.000 Ft értékben - 2023.06.30 -ig ingatlanonként maximum 1 db tároló féláron vásárolható ha ingatlant vásárol. - Irodák a társasház alapító okirat szerint lakáscélra is hasznosíthatóak. - Irodák mellé kötelező 1 db tároló vásárlása.     Amennyiben az ingatlan megvásárlásához el szeretné adni a jelenleg meglévő ingatlanát, ennek lebonyolításában is állok rendelkezésre. Bővebb információkért kérem hívjon a megadott telefonszámon.
Eladó Lakás, Győr

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
»